Tizennegyedik fejezet.

Hey!

Köszönöm az előző részekhez a komikat, nagyon, nagyon jólestek! ♥
Remélem tetszeni fog ez a rész is, kicsit hosszabb lett, bár úgy gondoltam, hogy még hosszabbra fog sikerülni.
Nem vagyok jó ilyen felvezető szövegekben, úgyhogy;

Jó olvasást.xx

u.i.: A one shot-tal kapcsolatban nem kaptam visszajelzést, de még várom ;D
u.i II.: a számnak nincs nagy köze a részhez, viszont nekem nagyon tetszik, szóval úgy gondoltam, hogy megosztom veletek :)

~zene~

Elfáradtan és álmosan ugyan, de hazaértünk. Todd igazán kedves fiú, jókat nevettem vele. Két dolgot is sikerült kiszednem belőle, az egyik, hogy Zack nem olyan nőcsábász, mint amilyennek látszik, és ő szívesen járna velem, mármint Todd. Az utóbbit akkor mondta, amikor hátulról meglökött én pedig véletlenül neki mentem egy anyukának. Mondanom sem kell, hogy milyen kínos volt. Sűrű bocsánatkérés közepette pedig közölte a tényt miszerint kedvesnek talál. Persze a végén elnevette magát, szóval nem igazán vettem komolyan, de én is rendesnek találom őt. 

Mikor visszaértünk alig vártam, hogy egy forró fürdőt vegyek. Nem volt hideg, de szükségem volt egy kis felfrissülésre. A kocsiból kiszállva már Zack-ék visszaértek, ugyanis éppen Carole-ék házából lépett ki nevetve. Inkább nem mondtam semmit, csak Todd-ra néztem, mire biztatóan rám mosolygott. Talán Zack elmesélte, hogy mik történtek. Talán.
Miután elköszöntünk Todd-tól és egy kisebb harcot vívtunk Brad-del a fürdőszobáért, végül ő nyert (csalással!), így én kénytelen voltam megvárni még végez.
- Sam kinyitnád légy szíves? – utalt az ajtó felé anya, ahol valószínűleg kopogtak.
- Megyek. – mondtam kicsit hangosabban.
- Gondoltam szólok, hogy holnap reggel indulunk, apa ideadja a kocsiját. – mosolygott az ajtófélfának dőlve.
- És úgy gondolod, hogy én el szeretnék menni? – mosolyogtam rá zavartan.
- Ebben teljesen biztos vagyok. – húzta féloldalas mosolyra a száját.
- De magabiztos valaki. – fintorogtam.
- Ilyen reakciókkal szemben te is az lennél. – felelte pofátlanul nagy vigyorral az arcán, mire akarva-akaratlanul is az égnek emeltem a tekintetem.
- Ne fokozzuk ezt a beszélgetést tovább. – próbáltam elfojtani egy mosolyt, miközben közelebb jött.
- Örülök, hogy te szerinted is lehetne még fokozni. Holnap reggel 9-kor csöngetek. – mondta hátrálva.
- Uuh, jó korán. – szörnyülködtem.
- El ne aludj! – fordult még vissza, majd elment.
Mikor becsuktam az ajtót szembe találtam magam a szüleimmel és az öcsémmel.
- Ne kérdezzetek semmit. – ráztam meg a fejem.
- Mik a szándékai Zack-nek? – méregetett apa.
- Ööö… Valószínűleg most fogja megkérni a kezem, nem kért tőled engedélyt? – nevettem fel zavartan.
- Ne humorizáljunk, komolyan kérdeztem. – és tényleg komoly volt.
- Nincsenek hátsószándékai. – mondtam beletúrva a hajamba. Ez még nekem is hamiskásan csengett, de reméltem, hogy nem feszegetjük ezt a témát. Apa összehúzta a szemöldökét, majd visszament tévézni.
- Majd én beszélek vele, ne aggódj. – kacsintott rám anya átölelve a vállam.
Kérni fogom a születési anyakönyvi kivonatomat, mikor hazaérünk. A fürdőszoba előtt láttam, hogy résnyire nyitva van az ajtó, így kopogás nélkül beléptem.
- Sam, nem bírsz kopogni? – kérdezte Brad, miközben borotválkozott a tükör előtt.
- Bocsi! – ráztam meg a fejem. – Várjunk, mi volt az a james-szes dolog tegnap este? – kérdeztem visszalépve az ajtóból.
- Aaron együtt van Lia-val. – fordult felém.
- Ennyi? – néztem rá értetlenül.
- Részben.
- Igen? – kezdett el most már érdekelni a dolog.
- Összeköltöztek.
- Aaron és Lia? – döbbentem meg.
- Igen. – tért vissza a borotválkozáshoz.
- Úristen. – fogtam meg a fejem. – Ez nem semmi, 3 napja, amikor felhívott még azt mondta nincs semmi köztük, és legyünk együtt újra. – hitetlenkedtem.
- Felhívott? – nézett rám a tükörből.
- Igen, de ne beszéljünk róla. Sok boldogságot a csodás párnak. – léptem ki a fürdőből.
Nem akartam vele foglalkozni, nem érdekel többé. Azt csinál, amit akar. De 3 nappal ezelőtt még jó lettem volna neki. Most meg összeköltözik Lia-val? Vagy már összeköltöztek. Gratulálok mindkettőjüknek. Az egyetlen baj, hogy Lia az osztálytársam. Remélem, Aaron-nel ezáltal majd mindig találkozni fogok, és majd összeszólalkozunk… Most már szükségem van Heather-re, eddig bírtam ki, muszáj beszélnem vele valahogy.
Miután én is lefürödtem, és a higiénia szintem is helyreállt, kimentem a nappaliba egy kis családi vacsira.
- Na és merre mentek holnap? –lökött meg játékosan Brad.
- Elmondtátok neki? – néztem anyáékra „fájdalmasan”.
- Nem, a gondolataidban olvas. – apa és a szarkazmusa, mondjuk az előbbi után megérdemeltem.
- De aztán vigyázzatok. –nézett rám sejtelmesen Brad.
- Jézusom Brad. – nevettem zavartan és apa mellé ültem, aki rám nézve csak legyintett, mire én megpusziltam az arcát és ő megenyhülve megölelt. Lehet, hogy kicsit bolondos a családom, (az se zárom ki továbbra se, hogy örökbe fogadtak, esetleg), de attól még szeretem őket.

*

Reggel izgatottan ébredten valamiért. Vagy inkább valakiért? Zack túlzottan is kedvelhető fiú, pedig nem akartam ezt, bárminek is nevezzük. Teljesen össze vagyok zavarodva, túl gyorsan történtek az események. A másik fontos dolog, hogy holnap indulunk, délután, ha jól vettem ki apa szavaiból. Remélem ott lesz térerő, és kicsit talán közelebb tudok kerülni a civilizációhoz. Hiányzik a legjobb barátnőm.
Miután este kimentem vécére és sikerült belerúgnom az ágyba jókora foltot véltem felfedezni a lábamon. Benyomva nemcsak láttam, hanem éreztem is. A telefonomat megtalálva, amolyan rutinból nyomtam be a képernyő feloldó gombját, majd mivel nem tudtam, hogy mit is akarok csinálni vele visszahajítottam az ágyra. Ezernyi gondolat futott át az agyamon, többek között az is, hogy Zack valami 9 óráról beszélt. Riadtan nyomtam be az életet adó gombot a telefonomon újra, ami fél kilencet mutatott. A bent tartott levegőt kifújtam és felkeltem az ágyból, ami alig akart elengedni. Szinte húzott visszafelé, hogy még marasztaljon egy kicsit.
Készen, frissen és üdén léptem ki a nappaliba. Volna, ha egy filmben lennék. De mivel ez a cudar valóság, így kénytelen voltam szembenézni magammal és a frisstelenséggel. Kétlem, hogy van ilyen szó, de most én használni fogom.
Kilenckor a kávémat szürcsölgettem és George-dzsal próbáltam szót érteni, ami nem igazán sikerült.
A csöngő hangja riasztott ki a beszélgetésből, és miután megbizonyosodtam, hogy még mindig nem öltöztem fel legyintettem egyet annak reményében, hogy nem Zack csöngetett.
- Kész vagy? – jött be apa „kíséretében” a konyhába. – Elaludtál? – húzta fel szemöldökét mire akaratlanul is kuncognom kellett.
- Haladok, látod, már megyek is öltözni. – indultam vissza a szobámba, de még elkaptam Zack mosolyát.
Miután kész lettem apa és Zack valamin nagyon jót nevettek. Legalább jól kijönnek egymással, nem úgy, mint Aaron-nel.
- Kész vagy? – fordult felém Zack.
- Ahan. – mondtam és elkezdtem húzni a cipőmet.
Elköszönve apától és George-tól, gondolatban pedig a többiektől (akik feltehetőleg még aludtak), a kocsi felé tartottunk.
- Egyébként most ez ugye nem egy randi? – kérdeztem kicsit zavartan, mert nem akarok belekavarodni semmibe se ebben a durván két napba. Vagy is egy részem nem akar…Mindegy.
- Annak veszed, aminek akarod. – húzta féloldalas mosolyra az arcát.
- És te minek veszed?
- Majd kiderül. – szállt be a kocsiba, mire én megtorpantam. – Nem szállsz be? – nézett rám kérdőn.
- Neked mióta van jogosítványod? – kérdeztem komolyan, mert mégsem szállok be valakihez, akit nem tudom, hogyan vezet.
- Körülbelül két éve. – nevetett fel értetlenül.
- És most is itt van nálad? – kérdeztem, még mindig a kocsiba behajolva.
- Te most igazoltatni szeretnél? – nevetett továbbra is. – Mert ha látni szeretnéd a jogsim itt van, tessék. – nyitotta ki a kesztyűtartót, amiben valóban ott hevert a keresett irat. – Bár ha képet szeretnél rólam, akkor mondjad, hogy csináljunk egyet, nem kell azért a jogsimat elkérned. – mosolygott aranyosan, mire sikeresen elpirultam.
- Jaj, dehogyis. – szálltam be végül zavartan a kocsiba. – Csak érdekelt, hogy mégis ki mellé szállok be. – Vajon hány ponttal mehetett át a vizsgán?
- Mellém szállsz be, ennyinek már elégnek kellene lennie. – adta rá a gyújtást a kocsira, mire zavartan rá mosolyogtam. – Egyébként max. pontos lett a forgalmim, szóval nem kell aggódnod. – döntötte mosolyogva felém a fejét, miközben elindultunk.
- Gratulálok. – néztem ki az ablakom.
- És veled mi van, ha már itt tartunk? – vigyorgott az utat nézve.
- A jogsival? – fordultam felé.
- Igen.
- Nekem is van. – feleltem magabiztosan.
- Na, milyen kellemes meglepetés. – pimaszkodott.
- Kösz. Nem nézted volna ki belőlem? – kérdeztem kicsit sértetten. Szomorú, hogy a férfiak szerint a nők nem tudnak vezetni.
- Nem arról van szó, csak… - rázta meg zavartan a fejét. Zavarba hoztam? Ki gondolta volna…
- Csak? – kérdeztem mosolyogva, miközben felhúztam a szemöldököm.
- Éppen meglett vagy csak kedvességből engedtek át? – harapott bele az ajkába elfojtva egy mosolyt.
- Hé, ilyet nem illik kérdezni. – háborodtam fel. – És miért nincs olyan lehetőség, hogy teljesen hibátlan lett a forgalmid?
- Miért az lett? – nevetett fel kedvesen.
- Igen. – válaszoltam határozottan, kár, hogy sose ment jól a füllentés.
- Ezt még te se hitted el. – nézett rám.
- Jó, nem maximális pontom lett, de így is átlagon felülien teljesítettem. – ez már közelebb állt az igazsághoz.
- Hanyadjára? – kérdezte szemtelenül.
- Még benne voltam, abba a határba, ami megengedett. – zártam le inkább, mire jókedvűen felnevetett. Igazság szerint harmadjára lett meg. Elsőre még én sem gondoltam, hogy meg lehet és nagyon izgultam, szóval esélyem sem volt rá. A második nekifutásra egy gyalogos ugrott ki a semmiből, akit nem vettem észre, és az oktató fékezett le, szóval egyből megbuktatott. A harmadik alkalommal már sikerrel jártam, de még így sem lett tökéletesen max. pontos, mint Mr. „tökélyvagyok” Cope-nak
- Visszafele te vezetsz. – kacsintott rám egy mosolyt eresztve.
- Biztos nem. – tiltakoztam ijedten. – Nincs itt a jogsim. – próbáltam kicsit szépíteni a dolgokat, és nem bevallani, hogy mióta meg van a jogsim körülbelül háromszor vezettem, félév alatt.
- Én nem félek beülni melléd. – adta meg a bizalmat felém, ami kedves volt tőle.
- Én viszont féltem a kocsit. – mosolyogtam rá.
- Ugyan, csak nem vagy olyan rossz sofőr.
- Attól függ, honnan kezdődik a rossz, és a jó. – fintorogtam, Brad szeret a vezetési szokásommal viccelődni.
- Majd én azt eldöntöm, egyébként sincsenek itt rendőrök.
Egy fejrázással jeleztem, hogy ezt nem pártolom, ezzel be is fejeztük ezt a témát.
- Hova megyünk? – érdeklődtem.
- Meglepetés. – kacsintott.
- És ha nem szeretem a meglepetéseket?
- Akkor is az lesz.
Az út további részén nem igazán beszélgettünk, inkább csak kifele néztem az ablakon. Néha éreztem magamon a tekintetét, amivel megpróbáltam nem foglalkozni, és legfőképp nem elpirulni. Néha én is ránéztem. Talán kicsit többször, mint néha.

#Következő részek - Tájékoztatás.

Uuh, nem is tudom hol kezdjem. Először is 6 nap van a szünetből. Igen, én is szomorú vagyok, nagyon. De az időt nem lehet megállítani, így muszáj iskolába járni. Mindenki élvezze ki ezt a pár napot, ha az idő nem is kedvez nekünk.
Lehet, hogy ezt nem fogja elolvasni senki, de a lelkiismeretem jobb lesz tőle, hogy leírom, így tájékoztatva titeket a dolgokról.
Na akkor a következő részekről. Mivel az utolsó két részhez semmilyen visszajelzést nem kaptam, így nem tudom, hogy tetszett-e nektek, vagy sem. Úgyhogy várom a kommenteket:)Eddig a történet írásában előrébb voltam mindig pár fejezettel, ezért is jöttek gyakran a részek. Viszont most nem sikerült a gondolataimat megfogalmazni és "interaktív" papírra vetni. A történet már a fejembe van, szinte egészében, de megfogalmazni még lusta voltam. A következő, azaz a 14. rész felett már ülök egy ideje. Hosszú is eddig a rész, de még nincs kész. Arról az információ annyi, hogy még ezen a héten fent lesz. Ez biztos. Ami lehet, hogy egy 15. is felkerül. De ez egy bizonytalan lehet, mert még az se tudom mivel zárom a 14.-ket. Vicces ez, mert azt tudom, hogy a történetet hogyan szeretném a továbbiakban folytatni, de azt, hogy a következő fejezetet hogyan folytassam, azt nem tudom. Kicsit meginogtam, biztos :D
Mivel itt az iskola fogalmam sincs, hogy milyen rendszerességgel tudom hozni a részeket. Megpróbálom kicsit előre megírni a részeket, ami feltehetőleg nem fog sikerülni, de az elhatározás legalább meg volt. Szóval heti egy részt mindenképpen szeretnék hozni, de nem tudom mit várjak ettől az évtől. Senki ne veszítsen el, mert attól, hogy nincs rész még szoktam nézni a blogomat, so mindenre válaszolok.
Aztán egy más dolog. Tegnap volt a tévében a Bolondok aranya c. film, aminek hatására megfogalmazódott bennem egy one shot. Tudom, hogy furán hangzik, de így történt :D Igazából már kész is van. Azt megírtam, és az eredeti történetemhez azért se tudtam írni, mert most az volt a fejemben. Egyébként 1d-s one shot-ról van szó. Szóval ha érdekel titeket szívesen megosztom veletek. Ha nem, akkor nem fogom, persze ;) Várom a kommenteket ezzel kapcsolatban, hogy szeretnétek-e elolvasni, vagy sem.                                                                                  

Összegezve, aki nem szeretné elolvasni az egészet:
~ Következő rész: ezen a héten még lesz egy, hosszabb, majd a továbbiakban kialakul a részek rendszeressége. Én heti egyre gondoltam, a napot egyébként ki választhatjátok, ha akarjátok! :)
~ Írtam egy 1d-s one shot-ot. Akit érdekel írjon kommentben. Akit nem, az is írhat, természetesen :)

Ennyi voltam mára. Szóval senki se veszítsen el!
Kommentelni, pipálni és feliratkozni továbbra is lehet. Élvezzétek ki ezt a 6 napot!;)

Dorottya. xx

Tizenharmadik fejezet.

Sziasztok:) Köszönöm, a kommenteket az előző fejezetekhez, igazán jól esetek!

A legutóbbi részhez nem kaptam visszajelzéseket, ugyan de mivel megígértem, hogy hozok ma egy újabb részt, így itt is vagyok ;D
Csak ennyit akartam, remélem elnyeri a tetszéseteket, nyugodtan kommenteljetek, pipáljatok és iratkozzatok fel! :)

Jó olvasást! xx

Reggel viszonylag könnyen ébredtem fel, szinte kipattantak a szemeim, mikor az telefonomat megtaláltam éppen fél kilenc volt. A tegnapi nap hatására, ami elég sok volt, még a fejemet visszadöntöttem a párnára. Vajon, ha Carole-ék nem jöttek volna meg, akkor is így alakult volna a kapcsolatunk Zack-kel. Valószínűleg nem. A tegnapi napot, egészen a reggeli incidenstől a hazajövetelig (ami ma volt ugyan, de inkább a tegnaphoz kötném) úgy ahogy van, kitörölté tenném legszívesebben. Hülye voltam, hogy egy kicsit is elhittem, amiket Ő mondott. Így mától kezdve ignorálom, egészen addig, amíg itt vagyunk. Érezze jól magát Carole-lal, őt egészen biztosan hamar befűzi. Sajnos, nem sajnos engem benézett. Úgyhogy mostantól nem fogok foglalkozni se vele, se senkivel. Hanem megpróbálom most már jól érezni magam. 

- Sam, milyen hamar felkeltél. – mosolygott rám apa az újságból.
- Az egy újság? – kérdeztem meg hitetlenkedve.
- Ez nem egy civilizációtól elzárt hely, itt is van postás. – rázta meg a fejét felnevetve.
- Meglepő. – mosolyogtam rá, majd a kávéfőzőből öntöttem magamnak. – Kimegyek egy kicsit.
- Rendben, de vegyél fel valamit, mert ilyenkor még hűvös van.
- Oké. – a szobámba visszamenve egy pulcsit kaptam magamra és kimentem a tegnapi grillparty helyszínére, ahol úgy gondoltam, hogy a kávém iszogatása közben megfogalmazódnak bennem a világmegváltáshoz szükséges gondolataim. Szinte már teljesen átadtam magam a gondolataimnak, amikor léptekre figyeltem fel. De nem foglalkozva vele, fejemre húztam a kapucnim és lábamat felhúztam a padra. Mire felnéztem Zack-kel találtam szembe magam, aki kicsit feljebb öltözve, gondolom kávéval a kezében ült le.
- Sajnálom a tegnapi estét. – szólalt meg végül hajába túrva. Mivel reggel elhatároztam, hogy nem foglalkozok vele, így sóhajtottam egyet és tovább kávézgattam gondolataimba merülve.
- Nem érdekel Carole. – mondta újra rám nézve.
- Fölösleges belekezdened bármiféle magyarázkodásba is, mert nem érdekelnek. – ráztam meg a fejem két szürcsölés között.
- Én nem magyarázkodni akarok, csak elmondani a tényeket.
- Azok se érdekelnek. – rázott ki a hideg a reggeli szeles időtől.
Hirtelen felállt a szembeni padról és leguggolt mellém.
- Én se érdekellek? – kérdezte szemtelen mosollyal az arcán.
- Eddig se, ezután se. – feleltem közönnyel az arcomon.
- Ez most fájt. – mondta, majd felállva elment. De a pad másik oldala megmoccant, szóval nem sikerült annyira megbántanom. – Kérlek, ne legyél már ilyen. – jött a lehető legközelebb hozzám.
- Örülj, hogy még hozzád szólok. – húztam a kezemre a pulcsi ujját. Lehet, hogy a rövidnadrág pulcsi duó kicsit lenge volt.
- Holnap csak a tiéd leszek, és elviszlek egy meglepetés helyre, ahol senki nem lesz. – nézett rám mosolyogva.
- Nem mintha érdekelne, de mit csinálsz ma? – kérdeztem, bár tudtam a választ, és ő is tudta, hogy tudom.
- Carole-ékkal kell mennem. – mosolyogott bűnbánóan.
- Tudod, az olyan fiúktól, mint Te szeretem távol tartani magam.
- Miért? Milyen vagyok? – mosolyogott, miközben a kapucnit levette a fejemről.
- Szeretsz szórakozni a lányokkal, olyan.
- Nem szórakozok senkivel sem. – bújt a nyakamhoz. Ahhoz képest, hogy reggel van, be kell valljam, hogy a kinézetén nem változtat, sőt az illatán sem.
- Értem, akkor biztos én vagyok a hülye. – hajoltam el tőle. – Érezd jól magad Carole-lal, ő biztos értékeli az ilyen fiúkat, mint Te.
- Haragszol rám? – nézett mélyen a szemembe, mire sóhajtottam egyet és inkább válasz nélkül hagytam a kérdését.
- Zack, már mindenhol kerestelek. Nemsokára indulunk. – az emlegetett szamár meg is érkezett.
- Neked is jó reggelt! – köszöntem neki, miközben Zack hátra fordult.
- Mindjárt megyek. – válaszolta kedvesen.
- Sam, jó reggelt. Kijózanodtál? – kérdezte, miközben helyet foglalt a szembeni padon.
- Ezt szerintem én kérdezhetném tőled. – vontam fel a szemöldököm.
- Ugyan már, csak vicc volt. – nevetett fel. – Jaj, úgy várom már, hogy elindulhassunk. Milyen szerencse, hogy pont itt vagy, Zack. – tette a vállára a haját.
Kezdtem magam kínosan érezni, tekintve, hogy rajtam a pizsamám volt, ő pedig éppen most szabadult ki valamelyik Gucci boltból. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy mit keresnek ők itt.
- Valóban nagyon szerencsésnek mondhatod magad. – válaszoltam mire Zack megrázta a fejét. – De én még szerencsésebbnek. – mosolyogtam rá gúnyosan, mire felnevetett, gondolom nem értette.
- Zack, fél óra múlva megyünk. – állt fel végül.
- Rendben. – a vonulása is hiánytalan. Kár, hogy nem forgatnak vele. Egy valóság showban a helye. – Az előző hozzászólásodat mire értetted? – kérdezte végül felém fordulva.
- Teljesen mindegy. – legyintettem egyet. – Sajnálom, hogy nem mehetek veletek, így nem láthatom, amikor felbukik a magas sarkújában. Most komolyan, ez hol érzi magát? – mutattam utána.
- Sam. – rázta meg rosszallóan a fejét.
- Mondjuk, a tegnapi felszerelését nehezen fogja felülmúlni. Most így visszagondolva elég viccesen nézett ki, amikor beléptünk talán még kellemetlenül is érezhette magát. – kuncogtam fel, mert tényleg vicces volt, csak akkor még nem tűnt fel.
- Most komolyan róla szeretnél beszélni? – kérdezte Zack felém fordulva. – Holnap akkor ne tervezz semmit. – kacsintott majd felállva otthagyott.
- Ennyi? – szóltam utána. Erre mosolyogva visszasétált.
- Mit szeretnél még? – hajolt le hozzám, mire mosolyogva fejet ráztam.
- Jó szórakozást.
- Köszönjük, meg lesz. – mosolygott szemtelenül.
- Nekünk is, Todd-dal. – mondta belemenve a játékba.
- Azt meghiszem. – adott egy puszit az arcomra. – Remélem, azért nem habarodsz bele teljesen. – kacsintott mosolyogva, mire oldalba böktem.
- Ki tudja? – feleltem kihívóan, amin felnevetett majd végleg otthagyott.
Majdnem sikerült az elhatározásom, majdnem. Túlzottan is… nem lehet figyelmen kívül hagyni. De 2 nap múlva kiderül, hogy mennyire is van ezeknek a dolgoknak tétje.

Tizenkettedik fejezet.

Sziasztok:) Meghoztam az új részt, ami nem lett hosszú, tudom, de holnap hozok még egyet kárpótlásért! Remélem tetszeni fog :) 

Jó olvasást. xx 

- Ti merre jártatok? – kérdezte Brad, mikor meglátta, hogy együtt jövünk.
- Mi sehol. Én a tányérokat kerestem. Ő meg nem tudom mit csinált. – válaszoltam neki, bár Zack nem igazán könnyítette meg helyzetünket, ugyanis felröhögve otthagyott.
- Itt is vannak. – raktam le a tányérokat az asztalra.
- Köszi. – válaszolta Augie mosolyogva.
Mivel Zack leült előző helyére, így én is úgy tettem, majd próbáltam figyelmen kívül hagyni Carole rámenőségét. Amivel ugyan Zack nem igazán foglalkozott, de valahol mégsem esett jól, hogy hagyja magát, tekintve, ami bent történt.
- Képzeld el Sammy; - szólt Brad felém. – Ma volt alkalmam beszélni James-szel. –majdnem kiköptem az üdítőt, amit éppen elkezdtem inni. – Érdekes dolgokat mesélt.
- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg, ha lehet. – mondtam szúrós szemekkel.
- Oké, csak szóltam, hogy el ne felejtsem.
Hihetetlen egyébként. Miért kell itt, ilyenkor felhozni ilyen dolgokat, amikor elmondhatta volna akkor is, amikor senki nem hallotta. Így sikerült a társaság többségének a figyelmét felkelteni. James meg néha befoghatná a száját. Nála pletykásabb fiút én még nem láttam. Brad nyilván azért mondta ezt, mert vagy nekem, vagy hozzám van köze annak, amit hallott.
- Ki az a James? – kérdezte Carole.
- Brad egyik haverja, nem fontos. – válaszoltam gyorsan, mielőtt még a bátyám tette volna meg.
- Aki tele van hasznos információval. – nézett rám Brad végül felhúzott szemöldökkel.
- Meg nem hasznosokkal is. – mondtam mivel kezdett nagyon kínos lenni a helyzet.
- Meséljétek már el, hogy ki az és mit mondott? Nagyon kíváncsiak vagyunk. – mondta Carole kárörvendő arccal. Most ő engem szeretne produkálni?
- Szerintem ezt neked nem kell tudnod. – válaszolta Zack, mire hálásan rámosolyogtam.
- Mindegy nem is érdekel annyira. Zack tudnál nekem segíteni egy kicsit? – kérdezte Carole.
- Miben? – nézett rá kérdően a fiú, miközben kicsit arrébb ült tőle.
- Kihozni a köretet, mert már anya tuti készen van vele. – válaszolta a székről felhúzva Zack-et.
- Majd Todd segít. – azzal hátba vágta az említetett, aki ránk emelte tekintetét.
- Micsoda? – kérdezte.
- Segíts Carole-nak kihozni valamit. –válaszolta neki Zack.
- De én azt szeretném, ha te segítenél. – kérlelte most már szánalmasan Zack-et.
- Majd én segítek, drágám. – vigyorgott kajánul Todd, mire Carole megforgatta a szemét. De végül csak elfogatta a segítségét.
- Kicsit rád van kattanva. – szólalt meg először Bram.
- Csak úgy ragadnak rá a csajok. – felelte a bátyám rám nézve. Mire hitetlenkedve felröhögtem, majd felállva otthagytam őket.
Kíváncsi vagyok James mit kotyogott már megint össze-vissza.

*



Miután végeztünk a vacsorával mindenki mehetett oda, ahova akart. Bizonyos keretek között nyílván. Mivel Carole addig-addig nyavalygott, míg végül a fiúk úgy döntöttek, hogy ma is elmegyünk abba a bárba, ahol tegnap voltunk.
- Akkor indulhatunk? – kérdezte Todd végig nézve a társaságon.
- És itt hagynád, aki a legjobban akart jönni? – kérdeztem vigyorogva tőle.
- Ja, jól van. El is felejtettem. – legyintett.
- Itt is vagyok. – jelent meg Carole. Nem azért mintha előzőleg nem lett volna kiöltözve, de most mindent és mindenkit felülmúlva jelent meg. Szőke hajához piros rúzst használt, majd az összhatást egy szoknya, bralet összeállítással toldotta meg. Ahhoz képest, hogy mi nem öltöztünk át, ő tett a megjelenésre.
- Jól nézel ki. – felelte Todd, majd összenézett velem.
- Köszi. - mondta Carole és odalépve Zack mellé belekarolt.
Jó estének nézünk elébe. Miközben Brad éppen Bram-mel sztorizgatott valahol hátul, addig én a többiekkel sétáltam előrébb.
- Zack, apa mondta, hogy kérdezzem meg tőled, hogy holnap eljönnél-e velünk egy kis túravezetésre a környéken. – kérdezte meg Carole, miközben fejét a vállára hajtotta egy pillanatra.
Én ekkor megálltam, hogy lemaradjak tőlük. Nem igazán volt kedvem meghallgatni a válaszát, ami nyilvánvalóan egy „igen” lesz. Végül Todd is kiállt és megvárt engem, így ketten folytattuk utunkat.
- Szerintem ez a csaj nem normális. – mutatott Carole felé.
- Nekem is átfutott ez a gondolat az agyamon. – mosolyogtam rá.
- Zack meg a másik hülye. – mondta rájuk nézve.
- Miért?
- Hogy elviseli ezt, és igent mondva elmegy velük holnap. – mondta száját húzva. Ki gondolta volna…
- Én pedig felajánlom, hogy bármit is csinálunk holnap, velünk jöhetsz. – mosolyogtam rá kedvesen, mert eléggé letörtnek tűnt.
- Tényleg? – kérdezte mire bólintottam, majd vállamat átkarolva elkezdett húzni Zack-ék elé. Mikor elmentünk előttük, még hozzátette, hogy aranyos vagyok, és arcát az én arcomhoz nyomta. Zack értetlenül nézett ránk, egy pillanatig attól féltem, hogy behúz egyet Todd-nak, így kezét lefejtve magamról hagytuk ott őket. Talán jogosan merül fel bennem az, hogy Zack csak szórakozik velem, és próbál hülyét csinálni belőlem?

Tizenegyedik fejezet.

Sziasztok:)! Ez a rész elég hosszú lett (word-be 5 oldal), úgyhogy remélem elnyeri a tetszéseteket. Itt felbukkan több új szereplő is, akiket a fantáziátokra bízok kinézetileg. Mindenféle visszajelzésnek örülök a résszel kapcsolatban, úgyhogy ne tartsátok magatokban :)! Nem is húzom tovább az időt. 

Jó olvasást. xx

- Nagyon megáztatok? – kérdezte anya, amikor nagy sokára hazaértünk.
- Ááá, dehogy. – feleltem majd végig csattogtam a konyhába vezető úton és leraktam, amiket kért.
- Öltözz át, szárítsd meg a hajad, és készülődj, mert elmegyünk…- majd itt félbeszakítottam anya mondandóját.
- Nem megyek sehova, most tényleg nem. – majd meg sem várva válaszát a fürdőszobába mentem, hogy helyre tegyem a kinézetem, már amennyire helyre lehet azt tenni.

*

- Akkor elmentünk, biztos nem gondoltad meg magad? – kérdezte anya, amikor bejött a szobámba.
- Teljesen biztos. – mondtam fel sem nézve a könyvemből.
- Úgy sajnálom, hogy kimaradsz ebből. – mondta, hátha bűntudatot ébreszt fel bennem.
- Én is, nagyon. – sóhajtottam fel szarkazmussal a hangomban, majd anyára néztem.
- Samantha; - a teljes nevemen szólít, ez mindenképpen valami hegyi beszéd féle lesz. – örülnék, ha nem a nyaralás alatt kezdenéd kiélni lázadó tinédzser korodnak a végét. – mondta majd kiment a szobámból.
Ez igazán könnyen ment. Semmi letolás, csak egy ártalmatlan „miért most lázad a gyerek” mondat, amit mostanában sokszor megkaptam tőle. Nem gondolom, hogy lázadnék, mindössze unom ezeket a nyaralásokat.
- Anyád nagyon maga alatt van. – jött be apa a szobámban.
- Hát még én. – motyogtam. – Holnap elmegyek, de most semmi kedvem. Nem jó az idő, mindjárt megint esik, nem szeretnék megázni még egyszer. Az is lehet, hogy megfáztam. – köszörültem meg a torkom nyomatékosításképp.
- Tudom, hogy semmi bajod. – mosolygott apa. – De tudod milyen sokat jelent ez anyádnak.
- Azért menjetek nélkülem, csak elrontanám. – mondtam normális hangnemben.
- Ez az utolsó, hogy kibújsz ez alól. – mondta majd puszit adott a homlokomra.
Az ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül maradtam. Könyvemet félretéve az ablakhoz sétáltam. Az idő továbbra se javult, viszont az eső innen, bentről, úgy néz ki elállt.
Az ágyamra visszaülve eszembe jutott Zack, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolataimat, és a konyhába települve teát kezdtem el készíteni.
Mikor készen lettem, kopogtak az ajtón. Mint egy rossz, romantikus filmben az első, ami eszembe jutott, hogy Zack ugye nem maradt itthon. Egy pillanatig átgondoltam, hogy mi van, ha nem nyitom ki, hiszen állítólag mindenki úgy tudja, hogy elmentünk. De második kopogtatásra muszáj volt az ajtó felé botorkálnom.
- Megyek. – majd a kilincs lenyomásával megpillantottam az apartman tulajdonos fiát. Remek, legalább nem Zack.
- Ne haragudj a zavarásért, de úgy tűnik, hogy valami gond akadt a víz használattal több apartmanba; - nem is tudtam, hogy vannak itt többen is, látszik, milyen figyelmes vagyok. – így meg szeretném kérdezni, hogy bemehetek-e egy gyors ellenőrzésre. – mondta mosolyt erőltetve az arcára, nem tűnik túl kedvesnek, de ezt kinézete ellensúlyozza.
- Persze gyere csak. – mondtam majd az ajtót kitártam előtte. Ha jól emlékszem Abraham-nek hívják.
- Kösz. – majd céltudatos lépésekkel a fürdő felé kezdte venni az irányt.
Mivel nem tudtam mit tenni, ezért követtem, hátha segítségre lesz szüksége.
- Hogy-hogy itthon maradtál, úgy láttam a többiek elmentek. – kérdezte most már kedvesebb mosolyt varázsolva az arcára.
- Hosszú történet. – mondtam és legyintettem egyet a levegőben.
- Mindegy, örülök, hogy itt találtalak. – kezdett el valamit csavargatni a csapok alatt. – Oké, úgy tűnik, hogy minden rendben. – mondta és azzal felállva kilépett a fürdőből.
- Remek. – válaszoltam utána menve.
- Ha van kedved, vagy nagyon unatkozol, gyere át és nézhetnénk valami filmet. – mondta most már őszinte mosollyal az arcán.
- Átgondolom. – mosolyogtam vissza, majd elköszöntünk.
Amint kilépett már át is gondoltam. Szobámba lépve egy kardigánt felkapva zártam be a bejárati ajtómat, és mentem egyenesen Bram házáék felé. Jobban körülnézve tényleg vannak új nyaralók.
- Bocsi, ne haragudj. – szólt felém egy magas, szőke lány, körülbelül velem egy idős lehetett.
- Igen? – kérdeztem.
- Azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod-e véletlenül, hogy miért nincs víz a házban. – kérdezte érdeklődően.
- Nálunk van, viszont Bram, a tulaj fia, az előbb jött be ellenőrizni, talán még utoléred. Ott lakik. – mutattam a nagy barna ház felé.
- Köszönöm. – mosolygott rám, majd ott hagyva Bram felé ment.
Ekkor rájöttem, hogy hülye ötlet volt kijönni a házból, hogy filmet nézzek egy idegennel, így visszamentem, és vártam, hogy megegyen az unalom, ami mindenféleképpen megevett volna, de inkább itt egyen meg, mint valahol máshol.

*

- Megjöttünk. – kiabált be anya a szobámba, amire hirtelen felriadtam.
- Oké. – mondtam majd szememet újra becsuktam, hogy elvigyen az álommanó Álomországba.
- Képzeld mit beszéltünk meg, – csörtetett be Brad a szobámba. – ma este grillpartit tartunk. – mosolygott.
- Csakhogy az eső esik, így kénytelenek leszünk elhalasztani. – mondtam neki majd még jobban betakaróztam.
- Te átaludtad az egész napot? – kérdezte, majd egy rántással lehúzta a takarómat. – Mert már egy ideje nem esik az eső, sőt, ki is virult az idő.
- Ha már vége a napnak, akkor valószínűleg. – mondtam, majd kezéből kivettem a takarót. – És ha megbocsájtasz, aludni szeretnék.
- Délután öt óra. Hét óra körül kezdődik, addig szedd össze magad. Állítólag jött valami új család is, ők is ott lesznek.
- Tudom, találkoztam velük. Jobban mondva a lányukkal. – feleltem.
- Na, akkor mégiscsak kimozdultál. – mosolygott az ajtóból visszanézve.
Tényleg átaludtam a napot, pedig ilyet nem szoktam csinálni. Biztos leszívta a sok hülyeség az agyam.

*

Hét órára felébredtem és félóra múlva mondhatni teljes harci felszerelésben voltam. Rekordidő. Kipihenten, és eltervezve, hogy nem fogok tudomást venni Zack-ről. Éppen elég volt a reggeli kis herce-hurca.
- Sam, gyere segíts! – mondta anya a konyhából.
- Mit csinálunk? – kérdeztem, mikor odaértem mellé.
- Salátát. – mosolygott rám, majd kést adott, hogy segítsek aprítani a zöldségeket. – Ki aludtad magad? – kérdezte meg végül.
- Igen, sikerült. – mosolyogtam, majd George bejött a konyhába és magyarázni kezdett valamiről.

*

Mikor kiértünk a grillezésre, már javában folyt. A többiek már mind kint voltak, és bármennyire is hihetetlen Zack és Todd éppen beszélgettek a lánnyal, akivel találkoztam.
- Sziasztok. – köszöntem, majd egy széket keresve leültem a lehető legtávolabb Zack-éktől.
- Szia, még be se mutatkoztam. Carole vagyok. – ült le mellém a magas, szőke lány.
- Én pedig Sam. – mosolyogtam rá. Kedvesnek tűnik, de alamuszi nyuszi nagyot ugrik, szóval még bármi lehetséges.
- Találkoztál már a fiúkkal? – mutatott Zack és Todd felé.
- Igen, volt szerencsém megismerni őket. – válaszoltam.
- Kedvesek. – mondta majd lesütötte a szemét. Vajon melyik csavarhatta így el a fejét? Sejtéseim vannak.
- Ja, valóban.
- Sziasztok. – jött oda Bram köszönni. – Sam ráérsz egy picit? – kérdezte felém fordulva.
- Persze. – mondtam és követni kezdtem. De előbb még Brad-ék felé pillantottam. Zack-kel találkozott a tekintettem, szemei kikerekedtek majd egy fejrázással elnevette magát. – Miben segíthetek? – kérdeztem meg Bram-et.
- Nem jöttél át délután. – mondta, majd kitárva előttem az ajtót beengedett maga elé a házukba.
- Aludtam. – mosolyogtam felé fordulva.
- Akkor most bepótolhatnánk. – mondta ő is mosolyogva, mire szemeim kikerekedtek.
- A filmnézést? Most grillezünk. – néztem rá.
- Nem a filmnézést, hanem a megismerkedést. – mondta, majd felhúzott az emeletre.
- Kint is tudunk ismerkedni tudtommal. – mondtam, majd szobájába belépve megpillantottam egy gitárt. – Tudsz gitározni? – kérdeztem a hangszer felé lépve.
- Mondhatni. – felelte szerényen, majd mellém állt.

- Játszol valamit? – kérdeztem mosolyogva tőle.
- Esetleg megnézhetem, mit tehetek. – azzal leült az ágyára a gitárt az ölébe vette és belekezdett a Use Somebody első akkordjaiba. Mikor befejezte megtapsoltam, amit megmosolyogott.
- Köszönöm, köszönöm. – hajolt meg színpadiasan, amin felkuncogtam.
- Tehetséges vagy. – mondtam még jobban emelve az önbizalmát.
- Örülök, hogy tetszett. – mosolyogott, mikor az anyukája belépett a szobába.
- Gyertek, mert nemsokára eszünk. – felelte kedvesen Augie, majd kiment.
- Menjünk. – mondta Bram és kezemet megfogva léptünk ki a házból.
Kicsit furán nézhettek ránk, amikor kéz a kézben léptünk ki. Igazság szerint furán is éreztem magam, így zavartan elengedtem a kezét, és összefontam a mellkasomon. Carole-t éppen Zack nyakán csimpaszkodva vettem észre. Természetesen nem a szó szoros értelmében, de már nem sok kellett, hogy egy széken üljenek. Visszaülve előző helyemre, ugyanolyan arcot vágva, mint az utóbb, mikor Bram hívott, Zack.
- Sam, gyere már. – futott oda az öcsém hozzám. - Segíts kihozni a PSP-met a kocsiból, mert Todd-nak mutatni akarok rajta valamit.
- Hol a kocsi kulcs? – kérdeztem felállva.
- A lakásban. – felelte, majd visszafutva Todd-hoz otthagyott.
- És most én menjek el érte? – kérdeztem meg utolérve George-ot.
- Lécci, lécci. – kérlelt boci szemekkel.
- Rendben. – válaszoltam mosolyogva, majd Zack-re nézve megráztam a fejem, mert úgy látszik beigazolódott az elméletem, miszerint ő mindig az éppen kezére eső lányokat hülyíti meg.
- Nem ülsz le? – kérdezte meg végül Bram, aki már ott beszélgetett.
- De mindjárt, csak…mindjárt jövök. – feleltem és elindultam az apartmanunk felé.
És reméltem, hogy teljesen véletlenül sokáig fog tartani a kulcskeresés, így nem kell visszamennem, mert nem igazán van ínyemre nézni, ahogy Zack és Carole flörtöl.
Sajnálatos módon, hamar rátaláltam a kulcsra, az autóra is, így elég hamar visszaértem.
- Tessék. – nyújtottam oda George-nak a játékot, majd leültem az asztalhoz. És aztán fel is keltem, hogy öntsek magamnak valami üdítőt.
- Nekem is öntenél, légy szíves? – nyújtotta felém a poharát Zack, miközben Carole keze a combján(?) pihent. De jól összeismerkedtek röpke másfél-két óra alatt.
- Persze. – néztem rá gúnyos vigyorral az arcomon. – Mit kérsz? – kérdeztem.
- Abból szeretnék. – mutatott az legtávolabbira.
- Akkor kellj fel érte. – mondtam, majd mintha mi sem történt volna visszaültem a helyemre. Zack mosolyogva megrázta a fejét.
- Majd én hozok neked. – állt fel megbabonázva Carole. Legalább lesz kit ugráltatnia.
- Nem kell, köszi. – majd Zack visszanyomta maga mellé, és felkelt ő érte.
- Szóval akkor megmutatjátok azt a helyet, fiúk? – kérdezte izgatottan Carole. Talán ebben a percben gondoltam át újra, hogy kedves-e vagy idegesítő. Végül az idegesítő vihette el a fődíjat. Gratulálok neki, bár nem volt nehéz küzdelme, szegény kedvesnek lehetősége se volt nyerni.
- Nem tudom, majd még eldöntjük. – mondta Todd a játékból kinézve.
- Sam, hoznál 3 tányért bentről? Mert úgy látszik nem lesz elég, ami itt van. – kérdezte anya. Egy bólintással válaszoltam, majd miközben mentem értük ránéztem a ruhámra, de nem találtam semmi „Segíthetek?” jelzést rajta, szóval nem értem miért engem kérnek meg mindenre.
Miközben a konyhába szedtem a tányérokat, hallottam, hogy becsukódik a bejárati ajtónk.
- Mi bajod van? – kérdezte hátam mögé lépve Zack.
- Nincs bajom. – mondtam majd tovább törölgettem a tányérokat, mert nem lettek elpakolva a mosogatóból.
- Valami csak van. – mondta mosollyal a hangjában.
- A kis barátnődnek lesz inkább mindjárt, ha nem mész vissza hozzá hamarosan. – mondtam és megfordultam immár a tányérokkal a kezemben.
- Mondja ezt az, aki kézen fogva járkált az előbb egy fekete hajú sráccal. Te is láttad őt? – kérdezte a pultnak neki dőlve karba font kézzel.
- Én egy másik lányt láttam, aki éppen egy barna hajú srácnak a combjára tette a kezét. – mondtam és megpróbáltam kikerülni őt, de nem igazán engedte. Kezemből kivette a három tányért, majd letette.
- Azokat ki kell vinni. – mondtam fura arccal, mert nem értettem előző tettét.
- Tudom. – felelte édes mosollyal az arcán, majd engem neki döntve a konyhapultnak rám nézett.
- Zack, ha megkérhetnélek, kiengedsz? – kérdeztem kezeimet mellkasára rakva, hogy eltoljam magamtól.
- Féltékenykedős típus vagy? – kérdezte meg kezeit két oldalam mellé téve.
- Csak annyira, mint valamennyiünk itt. – mondtam neki elkapva tekintetem arcáról.
- Tudod, engem perpillanat csak egyvalaki érdekel. – mondta arcom megfogva, hogy rá nézzek.
- Elbírom képzelni. – kaptam ki a fejem keze közül egy mosolyt elfojtva.
- Szeretem, amikor elfojtasz egy mosolyt. – mosolygott rám, majd homlokát az enyémnek érintette.
- A csajozós dumáidat tartogasd másnak. – mondtam és kezét felemeltem mellőlem a konyhapultról.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte visszahúzva.
- Minél távolabb tőled. – mondtam majd leszedtem kezeit a csípőmről. Nevetése betöltötte az egész szobát, úgy látszik nem vett komolyan.
- Ezt teljesen komolyan veheted. – elfordulva elfojtottam egy újabb mosolyt és felvettem a tányérokat.
- Úgy nehéz, hogy te se teszed. – hátam mögé lépve átölelt és fejét a vállamra tette. – Már előre imádom azt a napot, amikor megadod magad. – majd puszit nyomott az arcomra. – És úgy érzem, egyre jobban közeledik. – mosolygott mire oldalba vágtam.
- Úgy érzed? Én nem. – mondtam fejemet megrázva.
- Mégse mondod, hogy hagyjalak békén. – fordított maga felé.
- Hagyj békén. – próbáltam komoly maradni, és nem elmosolyogni magam, ami nehéz volt, tekintve, hogy Zack folyamatosan vigyorgott.
- És ha nem? – kérdezte kihívóan.
- Akkor éhen halunk. – próbáltam drámai hangulatot kelteni. – Úgyhogy menjünk már, mert még bejön valaki, aztán magyarázkodhatok. – mondtam a tányérokat felvéve és kikerülve őt.
- Miért kéne magyarázkodnod? – kérdezte, miközben bezártam az ajtót.
- Majd meglátjuk, ha visszaérünk. – mondtam és visszasétáltunk.

#Közérdekű.

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, hogy csináljak-e kommenthatárt, vagyis csak egy bizonyos komment mennyiség után hozom a részeket. De végül arra jutottam, hogy nem teszem az okaimat pedig itt olvashatjátok:
1. Először is kezdeném azzal, hogy nem vagyok biztos benne, hogy annyian olvassák (bár 2 ember tuti, mert feliratkoztak, ezentúl is köszönöm nekik:), sőt díjat is kaptam, kettőt(!) is), így kommenthatárt nem tudok szabni, mert a végén még abba maradna a történet :D De az is lehet, hogy nem bírnék addig várni, így felraknám a részt így is-úgy is.
2. Nem "természetes". Valaki nyilván azért csinál ilyet, mert szeretne valami visszajelzést, hogy tetszik-e a történet, vagy esetleg nem, megéri-e írni tovább..., mert nem hiába közlünk (ha beszélhetek többesszámban) egy történetet. De az amikor azt írják, hogy ennyi komi után jön a rész, az számomra olyan nyűg. Hogy muszáj írnod, na én ezt nem szeretném, ha muszáj lenne. Azt szeretném, ha valaki magától írni pár szót a blogról, nem azért, mert én "kérem". :)
3. "Neked csak pár másodperc nekem...". Ez az amivel még találkozni szoktam. Ezzel egyetértek, mert tényleg csak pár másodperc írni, de magamról tudom (mert én is olvasok pár blogot), hogy én nem szoktam írni kommentet, vagy csak ritka esetben. Pedig valóban pár másodperc/perc, és tényleg jól esik a blog írónak.
4. Éppen ezért van a pipálgatós opció, ami tényleg csak egy kattintás, viszont az is visszajelzés.

Szóval nem fogok semmi kommenthatárt kirakni, mert úgy gondolom, hogy ha valakinek tetszik a rész/blog, akkor magától is fog írni, nem fogok kényszeríteni senkit sem rá:)
Amit itt írtam senki ne vegye magára, ez csak a saját véleményem, nem akartam vele senkit megbántani. Tényleg:)

A következő részt holnap vagy holnapután felrakom, de addig is itt egy részlet belőle :)

"(...) Az ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül maradtam. Könyvemet félretéve az ablakhoz sétáltam. Az idő továbbra se javult, viszont az eső innen, bentről, úgy néz ki elállt.
Az ágyamra visszaülve eszembe jutott Zack, de gyorsan elhessegettem ezeket a gondolataimat, és a konyhába települve teát kezdtem el készíteni.
Mikor készen lettem, kopogtak az ajtón. Mint egy rossz, romantikus filmben az első, ami eszembe jutott, hogy Zack ugye nem maradt itthon. Egy pillanatig átgondoltam, hogy mi van, ha nem nyitom ki, hiszen állítólag mindenki úgy tudja, hogy elmentünk. De második kopogtatásra muszáj volt az ajtó felé botorkálnom.
- Megyek. – majd a kilincs lenyomásával megpillantottam (...)"

Tizedik fejezet.

Másnap reggeli ébredésemet inkább nem jellemeznél. Nem szoktam sokáig aludni, de azért egy 9 óra kell, hogy kipihenten, vagy inkább valamennyire kipihenten ébredjek. Most ezt nem igazán sikerült megvalósítani.
Kifelé igyekezve a konyhába bátyámhoz nyitottam be.
- Brad! Itt az idő, hogy felkelj! – mondtam, majd a függönyt elhúztam, hogy egy kis világosság jöjjön be, bár eléggé borongós napra ébredtünk.
- Visszahúznád légyszi’. – mondta, majd a paplant a fejére húzta.
- Ugyan, nem tán kiütött ennyi alkohol. – mosolyogtam, majd az ágyára ültem.
- Elég későn; - itt megállt, mintha gondolkozna. – vagy inkább hamar értünk vissza, úgyhogy ne zaklass még, kérlek. – mondta párnájába beszélve.
- Rendben, viszont nem fogsz itthon maradni, bármit is csinálunk ma. – mondtam majd szobájából kijőve anyáékhoz tartottam.
- Kérsz reggelit? – kérdezte apa a tűzhelytől félrelépve.
- Igen, köszönöm. – majd leültem anya mellé.
- Jó volt a tegnap este? – kérdezte mosolyogva.
- Elment. – majd mosolyogva hozzátettem; - Brad még mindig élvezi az utóhatásait.
- Mikor értettek haza? – kérdezte mikor apa letette elém a rántottát, úgy látszik, mi ilyen rántottás család vagyunk.
- Nem együtt jöttünk vissza. Én hajnali egy körül. Brad nem tudom mikor. – válaszoltam egy falat rántottát bekapva.
- Akkor kivel jöttél haza? Remélem nem császkáltál egyedül. – szólt bele apa is a beszélgetésbe.
- Zack-kel. – mondtam és remélem, hogy itt lezártuk ezt a beszélgetést. George vigyorogva rám nézett, majd vissza a PSP-jébe.
- Kedves srác. – mondta anya, majd beleszürcsölt a kávéjába. Szemforgatva fejtettem ki a véleményemet. Hihetetlen, hogy mindenkinek így tetszik.
Mikor befejeztem, a tányért a mosogatóhoz véve elöblítettem, majd csöngettek.
- Megyek. – szólt apa, majd ismerős hangot hallva, Zack „reggelisjólnézekki” arcát meglátva léptek be a nappaliba.
- Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem kell-e valami a boltból, mert éppen odamegyek. – mondta rám mosolyogva.
- Oh, de aranyos vagy. – válaszolta anya. – Mindjárt szétnézek, hogy szükségünk van-e valamire. – majd a hűtőhöz odalépve, egy tollal és papírral elkezdte írogatni, hogy mi kell.
- Egyedül mész? – kérdezte apa, miközben beljebb invitálta. Mivel én feleslegesnek éreztem magam, és pizsamába is voltam (akár látott már abban, akár nem) inkább a szobám felé igyekeztem.
- Igen, Todd kiütötte magát tegnap, így saját magam társaságát élvezhetem. – nevetett fel, mire felhorkantottam. De szellemes fiú.
- Sam. – szólt apa utána. Nagyon remélem, hogy nem kell elkísérnem. – Menj te is Zack-kel, így megtudjuk hol a bolt, és nem egyedül megy. – mosolygott apa.
- Kizárt. – álltam meg. – Mindjárt esik az eső. – mutattam ki az ablakon.
- Azért siessetek. – mondta anya, majd mellém sétálva belenyomta a kezembe a cetlit, amit én nem fogtam meg, így leesett. – Sam, légy szíves. – mondta majd felvéve a kezembe gyömöszölte.
Hangos sóhajjal a szobámba mentem, hogy felöltözzek. Egy virágos nadrágot, pólót és pulcsit magamra kapva kezdtem el keresgélni a bevásárlásra szánt szatyromat, majd megtalálva kedvtelenül léptem ki a szobámból. Mivel az esernyőt nem találtam meg, így fejemre húztam a kapucnimat.
- Akkor elraktad a listát? – kérdezte anya, miközben pénzt nyomott a kezembe, és elkezdett kifele tessékelni az ajtón minket, miután felhúztuk a cipőinket.
- El-el. – mondtam majd Zack-et otthagyva elindultam a bolt felé, amit még nem tudom, hol van.
Zack mellém érve elmosolyogta magát, majd elkezdte magyarázni, hogy hol van a bolt.
- Látod azt a házat? – mutatott egy sárgás ház felé.
- Igen. – válaszoltam a távolba nézve.
- Na, onnan már közel van. – nevetett fel arckifejezésemet látva, majd hozzátette; - Csak vicceltem, mindjárt odaérünk. – mire oldalba böktem, amin ő jót mosolygott.
- Jó vicc volt. – mondtam neki, majd befordultam az általam vélt helyes útvonalra.
- Szia, akkor én megyek a boltba. – köszönt el tőlem, majd az ellenkező irányba indult el.
- Nem erre kell mennünk? – kérdeztem felé fordulva.
- Azt nem tudom, hogy te hova tartasz, én viszont a boltba megyek. – felelte szórakozottan.
- Örülök, hogy te legalább élvezed ezt. – mondtam neki, majd a kapucnimat visszahúztam a fejemre, mert időközben leesett, és felé indultam.
- Jobban élvezném, ha nem lennél ilyen morcos. – vigyorgott, majd vállamat átkarolva húzott a bolt felé.
- Itt is volnánk. – mutatott egy boltocska felé. Azért hívnám boltocskának, mert a bolt szó nálam a nagyobb üzletekig is kiterjedhet, és ha azokat és ezt is boltnak hívnám, akkor… igazság szerint semmi nem lenne, de én inkább az előttünk lévőt boltocskának nevezném.
- Haladjunk, mert nem akarok megázni. – mondtam és az ajtón belépve elém tárult a belső tágasság. Vagyis inkább elém tárult volna. Odahajoltam Zack-hez, hogy kérdezzek tőle, de ő ezt félreértve puszit adott az arcomra(?).
- Te most ezt komolyan gondoltad? – néztem rá kérdőn és felháborodottan, szerintem teljesen jogosan.
- Azt csináltam, amit szerettél volna. – mondta mosollyal az arcán.
- Úgy látszik félreérthető jeleket adok akkor, mert én csak kérdezni szerettem volna tőled. – mondtam, majd egy lépéssel közelebb álltam a pénztárhoz, ugyanis ez nem önkiszolgálóbolt…ocska.
- Nem hinném, hogy a mi esetünkben beszélhetünk félreérthető jelekről. – mondta majd kérdő tekintetemet látva csak legyintett.
Egyre jobban kezd feléledni bennem az a gyanú, hogy ő azt hiszi, hogy akarok tőle valamit. Pedig nem, vagyis… Nem, nem akarok.
- Vajon valaha kijutunk innen? – néztem fel rá kérdőn, mire ő mosolyogva tovább tolt ugyanis mi következtünk.
- Jó reggelt, John bácsi. – köszönt a pénztáros öreg bácsinak Zack.
- Zack, de rég láttalak. – majd hátrafordulva bekiabált. – Magda, nézd ki van itt. – azzal visszafordult hozzánk. Szóval Zack-et itt is szeretik.
- Zack; - majd feltehetőleg Magda jelent meg az ajtóban. Gondolom, John bácsi felesége lehet. – de örülök, hogy bejöttél. – mondta majd a pult mögül kilépve megölelte őt. – És ki ez a szép kislány? Végre összeszedtél valami rendes barátnőt? – majd felém nézve rám kacsintott.
- Jaj nem, én nem vagyok a barátnője, mindössze egy helyen szállunk meg. – mondtam mosolyogva. Magda érdeklődve nézett Zack-re.
- Nem, még valóban nem a barátnőm. – majd felvéve szívdöglesztő mosolyát Magda-ra és John bácsira mosolygott. Utána rám nézett, ugyanis szinte szuggeráltam a szememmel. De nem igazán hatotta meg a gyilkos nézésem.
- Remélem, sok sikerrel jársz majd. – felelte Magda Zack-nek, majd a pult mögé lépve kezdődhetett is a vásárlás.

*

- Köszönjük. Viszlát. – mosolyogtam majd kiléptem a bolt ajtaján. Kissé lefagyott az előbbi mosoly az arcomról, mert az eső elkezdett esni. A jó hír az, hogy még csak esik, és nem szakad, a rossz az, hogy se esernyőnk, se taxi nincs itt (feltehetőleg) és Zack-et se tudom, hogy mit csinál még bent.
- Sziasztok és átadom. – lépett ki Zack is az ajtón. – Mehetünk. – nézett rám, én pedig az égre. – Ugyan, Sam, ez csak eső. Gyere már. – azzal megragadta a kezemet egyenesen kihúzva az esőre.
- Ne, várj. – majd kezemet kihúzva az övéből visszaléptem a tető alá. – Legalább várjuk meg még eláll. Nem szeretnék elázni. – néztem rá.
- Ha nem haladunk elmennek nélkülünk. – lépett vissza ő is az esőtől fedett helyre.
- Ilyen esőbe kétlem. – néztem rá, ugyanis egyre jobban rákezdte.
- Szerintem esőbe is át tudnak menni a szomszédos városba ebédelni. – mosolygott rám.
- Ne viccelj. – próbáltam meg humorizálni, de nem igazán értékelte.
- Ez csak víz. Nem olvadsz el. – nézett a szemembe.
- Honnan gondolod? – kérdeztem.
- Tudom és kész. – felelte, majd közelebb hajolt, amitől kirázott a hideg. – Tudod, mindig is ki akartam próbálni milyen lehet az esőben csókolózni.
- Akkor reménykedj benne, hogy egyszer lesz rá lehetőséged, és nem csap beléd közben a villám. – feleltem elhúzódva tőle.
- Most szerencsére nem villámlik. – azzal mosolyogva megfogta a kezem és kihúzott az esőre.
- Meg ne próbáld! – mondtam neki, és sietősen elkezdtem visszafele indulni.
- Gondolod, hogy meg merném próbálni? – nyúlt utánam a zuhogó esőben kisfiús mosollyal.
- Nem beszélhetnénk ezt meg később? – kérdeztem és próbáltam valami tetőt keresni, mert úgy látszik, az időjárás ellenünk szövetkezik ma.
- Nem mindegy, már úgy is teljesen eláztunk. – mondta és berántva egy buszmegállóba (szóval járnak erre buszok) rám nézett én pedig rá.
- „El fognak menni nélkülünk.” – mondtam neki mélyebb hangon utánozva, vagy inkább utánozni próbálva az ő hangját. – Most már nem érdekel? – kérdeztem eléggé frusztráltan, mert nem szeretek megázni. Igen, gondolom, hogy más sem szeret, de miután Londonban elkap pár zuhé egy nap, akkor átgondolja az ember, hogy egyáltalán kimozdul-e.
- Nem, most más érdekel. – nézett rám szórakozottan.
- Ennek nagyon örülök, de most az érdekeljen inkább, hogy hazajussunk, ne az a más valami. – néztem rá komolyan, de a végén elmosolyodtam.
- Vagy inkább valaki, nem gondolod? – kérdezte fejét oldalra fordítva.
- Én tőlem valaki is lehet, csak menjünk, ha már elindultunk. Tiszta víz vagyok, kezd nagyon elegem lenni a napból, úgyhogy ne mérgelj még te is. – mondtam majd karját megfogva húztam ki az esőbe, hogy menjünk. Ha tudnám visszafele az utat már rég itt hagytam volna. De eme információ hiányába rá vagyok utalva.
- Egyébként, milyen fiú az ideálod? – kérdezte szórakozottan, miközben gyorsabbra vettük a tempónkat. Kérdésére felnevettem, mert erre nem igazán számítottam.
- Elég nagyok az elvárásaim, úgyhogy nem kezdem el sorolni, ha nem haragszol. – mondtam egy mosolyt elfojtva.
- A kézfogás nálad azt jelenti, hogy megfelel valaki az elvárásaidnak? – kérdezte kezünkre nézve. Ha most sütne a nap erre a kérdésre teljesen biztosan állíthatom, hogy elpirultam volna. Lehet, hogy mégiscsak jól jött az eső. Jelenesetben csak elengedtem majd kapucnimat fogva vettem még sietősebbre a tempót.
Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, aki berántott két ház(?) közé. Na, én még ilyet sosem láttam. Két, különböző ház között van kihagyva egy ilyen kis sikátor, viszont a tetejük egy, így összeérve esőmentes helyett biztosítanak.
- Nekem nem baj, ha fogod a kezem. – mondta majd elém lépve az arcomból kisimított egy vizes tincset. Ajkamba beleharapva fordítottam el a tekintetem róla.
- Zavarba hoztalak? – kérdezte huncut mosollyal az arcán, miközben egyre csak közeledett.
- Zack, ne csináld. – kértem, majd fejét az én fejemnek döntötte.
- Mit? – kérdezte értetlenül.
- Ezt. – fogtam meg a kezét, amit a nyakamon pihentetett, és megpróbáltam visszarakni oda, ahova való.
- Mond, hogy nem tetszik és mehetünk tovább. – mondta távolabb lépve tőlem, ürességet hagyva maga után.
- Nem tetszik. – kezdtem el komolyan, de arcát látva, amin kisfiús mosoly ült, ajkamba beleharapva fojtottam el egy mosolyt.
- Engedni fogod valaha, hogy megcsókoljalak? – kérdezte visszalépve előző helyére.
- Szerintem most menjünk. – mondtam, majd egy pillanatra fejemet mellkasának döntöttem. Testem reakciója volt a fejemtől függetlenül. Miután elmosolyogta magát, megfogta a karom.
- Most már mehetünk. – mondta és kiléptünk vissza az esőbe. Karomat hevesebben rántottam vissza a kelleténél, amin felnevetett, nem foglalkozva az esővel, ami már kezdett csendesedni.


Komizz, pipálj, iratkozz fel:)!

Kilencedik fejezet.

- Hé, várj már Sam! – kiabált utánam Zack.
- Esetleg te is szeretnél mondani valamit? – fordultam felé.
- Mindössze csak vissza szeretnélek kísérni. Nem venném a szívemre, ha elviszlek titeket, megmutatni a várost, de nem viszlek haza egyben. – mosolygott kedvesen.
- Brad még nem biztos, hogy egybe hazajut. – válaszoltam.
- Todd tudja az utat, még ha egy kicsit más állapotban van is. – felelte szórakozottan.
- Szóval régóta jártok ide? – kérdeztem zavart mosollyal az arcomon.
- Meglehet. –válaszolta kitérően.
- Nem fogsz nekem válaszolni erre a kérdésemre? – kérdeztem tőle.
- De fogok, ha te is válaszolsz. – mosolygott kihívóan.
- Oké, feladom. – emeltem fel a kezem megadóan, ugyanis a kíváncsiságom győzött. – Mit szeretnél tudni? – kérdeztem, amire az arcán egy elégedett mosoly jelent meg.
- Szóval nyertem? – kérdezte vissza még mindig idétlen vigyorral az arcán.
- Nyertél a kíváncsiságom ellen. – válaszoltam neki.
- Ki hívott az előbb? – kérdezte érdeklődően.
- Heather, mint már mondtam. – hazudtam.
- Ezt mondtad a bátyádnak, de őszintén kihívott? – tette fel a kérdést újra.
- Ha elmondom, hogy ki hívott, ami nem értem, hogy miért érdekel ennyire, akkor ejthetjük ezt a témát? – adtam meg magam újra.
- Szóval nem a barátnőd volt? – kérdezte fejét oldalra döntve.
- Aaron volt az, de miért érdekel téged ez ennyire? – vallottam be neki, ugyanis úgy gondolom, hogy tőle nem hallja vissza Brad.
- Ki ez az Aaron? – kérdezte, mint aki meg sem hallotta előző kérdésem.
- Ő a volt barátom... – mondtam majd itt megálltam, mert nem tudtam mit mondhatnék még róla.
- Aki nem tudott túllépni azon, hogy szakítottál vele? – kérdezte apró mosollyal a szája sarkában.
- Mondhatni. – feleltem.
- És miért nem mondtad el Brad-nak, hogy ő hívott? – tett fel egy újabb kérdést.
- Ez egy hosszú történet, és remélem, hogy te se fogod. – válaszoltam felé nézve.
- Megbízhatsz bennem. – mosolygott. – És teljesen véletlenül rá is érek.
- Nem akarlak untatni ezzel, mert nem olyan izgalmas történet. – mondtam neki mosolyogva.
- Nem untatsz vele, hidd el. – mondta majd kezét derekamra téve maga felé húzott, hogy elférjenek mellettünk. Egy pillanatra megállt bennem a levegő, és libabőrős lettem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással van rám az érintése. Az arcomat egyből pír borította be, mikor a két nő elment mellettünk. – Hallgatlak. – rántott ki a gondolataimból, majd reakciómat megmosolyogta.
- Mikor is érünk vissza? – kérdeztem terelve a témát.
- Nemsokára. – válaszolta majd várakozva nézett rám.
- Körülbelül másfél évig voltunk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Miután lefeküdt az egyik barátnőmmel, majd több lánnyal is kikezdett végleg szakítottam vele. – majd itt megálltam, de végül folytattam tovább. – Három hete nem vagyunk együtt, azóta nem keresett. Egészen mostanáig. Nyilván mára mindenki otthagyta, így kénytelen volt nekem írni, hogy bocsássak meg neki. – hagytam abba a mesélést, majd arcára nézve nem láttam azt a mosolygós Zack-et.
- És Brad hogy jön a képbe? – kérdezte mikor megállított az utcán, hogy szembeforduljon velem.
- Aaron-t nem szerette a családom, az állítólagos barátaim csak azért kedvelték, mert az Ő társasága volt. Heather volt az, akit Aaron előtt ismertem, és aki mindvégig ellenezte a kapcsolatunkat. – vettem nagy levegőt. – Brad pedig egyszerűen utálja.
- Nem csoda. – mondta inkább magának Zack.
- Ismeri a bátyját, sőt kifejezetten jóban vannak. De Aaron-t nem sikerült megkedvelnie, ha esetleg afelé is haladt, hogy elfogadja, hogy együtt vagyunk, Aaron átvert, vagy csinált valamit, ami végleg kihívta az ellenszenvét iránta. Röviden ennyi. – néztem rá végül, mikor látta, hogy befejeztem átvéve a szót ő is kifejtette kérdésemre a válaszát.
- Most van itt másodjára Todd velünk. Anyáék ugyanis úgy gondolták, hogy egyedül unatkoznék, így mivel Todd szinte már nálunk lakik, annyit van velünk, így idén is elhoztuk. A szülei nem londoniak, így ő egész suli időben koleszbe kényszerül, bár az utóbbi időben többet volt nálunk, mint ott. – itt elmosolyodott, amin nekem is mosolyognom kellett, majd újra elkomorult, mikor folytatta. - Anyuék szeretik, a szülei pedig nem igazán foglalkoznak vele. – nézett rám végül ő is. Bólintottam, majd az út további részét csöndben tettük meg, majd a kapuhoz érve megállított.
- Ennyit szerettél volna tudni rólam? – kérdezte sértődötten. – Vagyis inkább Todd-ról. – folytatta halkabban.
- Egyelőre több kérdés nem jut eszembe, de tekintve, hogy még itt vagyunk pár napig biztos lesznek olyan dolgok, amik felmerülnek bennem. – nevettem fel arcát látva.
- Reméltem is, hogy egy kicsit legalább érdekellek. – nézett rám féloldalas mosolyával. Zavartan rá mosolyogtam, majd befelé indultam. Mivel a kertben már nem hallottam semmit, egyenesen az ajtónkhoz mentem. Zack felé fordultam, hogy megnézzem, hol van, mert gondoltam elköszönök tőle.
- Én most megyek, ha nem haragszol. – mondtam, majd jobban átgondolva előző mondatom kijavítottam; - Igazából akkor is, ha haragszol. – erre ő felnevetett.
- Szóval mindegy mit mondok, nem tudlak marasztalni? – kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.
- Teljesen. – válaszoltam én is mosolyogva. Erre Zack közelebb lépett, így a távolság kezdett megszűnni közöttünk.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, Sam. – mondta és ajkait homlokomra téve puszit nyomott rá. – Álmodj szépeket. – arcomat újra elöntötte a pír, és csak remélni mertem, hogy elég sötét van ahhoz, hogy meg ne lássa. Majd kicsit hátrálva, még hozzátette; - Szeretem, mikor lepirulsz. – majd felnevetve, végleg ott hagyott, meg sem várva reakciómat.
Valószínűleg nem tudtam volna felelni ott, egyből. Így inkább szó nélkül hagytam az előzőket, és kinyitva az ajtót beljebb mentem. A többiek nyilván már aludtak, mert a lámpák le voltak kapcsolva. Szobámba, majd fürdőbe sietve gondolkoztam el az imént történteken. Zack valóban kedves, és helyes srác, de kinézetét tekintve nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen lány, akit hülyít. Mivel már nem vagyunk itt sokáig azt is megkockáztatom, hogy ennél több nem lesz köztünk, ha egyáltalán ez mondható valaminek.

Nyolcadik fejezet.

- Most hova is tartunk? – kérdeztem meg, bár nem hiszem, hogy meghallották, ugyanis elég jól szórakoztak.
- Nemsoká odaérünk. – válaszolta Todd. – Igazság szerint ez egy nagyobb pub, ahol az itteniek szoktak összegyűlni egy kis zenélgetésre. Tavaly baromi jó volt.
„Tavaly” akkor ez nem az első eset, hogy Zack szülei elhozzák magukkal Todd-ot is.
- Ti mióta szoktatok együtt elmenni nyaralni? – kérdeztem halkabban Zack-et, miután Brad folytatta fantasztikusan izgalmas történeteit.
- Szóval te kérdezhetsz tőlem bármit, viszont az én egyetlen feltett kérdésemre nem akarsz válaszolni. – mondta rám se nézve Zack.
- Akkor nem érdekel. – válaszoltam neki.
Utálok az aaron-ös kapcsolatomról beszélni. Lezártam, vége. Nem is értem miért érdekli ennyire ez a téma.
- Ha nem, hát nem. – mosolygott Zack. Gondolom rájött, hogy ezt a játékot ketten is játszhatjuk, és nyilvánvalóan az is felcsillant neki, hogy nekem nehezebb lesz ezt kibírni, mint neki.
- Itt is volnánk. – tárta szét a kezét Todd, mintha a saját házába vezető utat rajzolná fel.
A helybe belépve jóleső érzés fogott el. Kisebb égők voltak a falra akasztgatva ezzel otthonias légkört teremtve. Semmi ismerős, ellenség, akik szeretnek a legrosszabb pillanatodnál ott állni melletted, hogy a képedbe mondhassák később.
- Igazán szép hely. – mondtam a többieknek.
- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott rám Zack.
- Na, akkor indítsuk be a bulit. – karolta át a vállunkat Todd, majd a pult felé húzott minket.
- Szerintem itt nem kell „buliznod” – mutattam idézőjeleket a levegőbe.
- Itt csak alapozunk. – mondta komolyan, majd elkezdte rendelni az italokat. Zack-kel összenézve jót mosolyogtunk Todd kijelentésén.
Egy asztalhoz leülve vártuk, hogy kihozzák az italokat, amikor Todd rám nézett.
- Sam, te hány éves is vagy? Csak mert alkoholt rendeltem. – kérdezte meg tőlem.
- Dőljetek hátra, ez húzós lesz. – mondta felnevetve Brad.
- Todd, nagyon vicces vagy, csak viccelődj másokkal inkább. Egyébként köztem és közted körülbelül félév lehet, bár az agyi szintedet tekintve idősebb vagyok nálad, szóval hanyagold az ilyen és e fajta kérdéseket. – mondtam neki, majd fejet ráztam.
- Csak vicceltem, nem akartalak megbántani. – nevetett, majd testhelyzetét tekintve át akarta rakni a kezét a vállamon, de szerencséjére először rám nézett. A tekintetemből valószínűleg ki lehetet olvasni, hogy ne tegye.
- Egyébként 18 éves a húgom, de én vigyázok rá, szóval nem iszik ő annyit. – mondta Brad.
- Nem ejthetnénk ezt a témát? – kérdeztem türelmetlenül, amikor meghozták az italokat. Todd vállát megrántva válaszolt, gondolom rájött, hogy ő is olyan idős, mint én, így ráhagyta a dolgot.
Ezután Brad átvette a beszéltető szerepet, ezáltal feledésbe merültem. Ő mindig is szeretett a középpontban lenni, velem ellentétben. Utálom, ha szerepelnem kell, nemhiába, nem jelentkeztem sose iskolás színdarabokra, vagy bármiféle ’ki mit tud?’-ra.
A beszélgetést, amire egyébként figyeltem, így megtudtam a fiúkról pár információt, a telefonom szakította meg.
- Itt van térerő? – néztem kérdőn a többiekre.
- Nagyon úgy néz ki. – válaszolta Brad, majd gyanúsan kezdett el méregetni, miközben kifele menet felvettem a telefonom.
- Igen? – szóltam bele a telefonba, és csak remélni mertem, hogy nem jól láttam a kijelzőn villogó nevet.
- Szia. – szólt bele bátortalanul(?) Aaron. - Ráérsz egy kicsit? – kérdezte már erőteljesebb hangon.
- Rád nem igazán érek. – válaszoltam bele a telefonba, amin Aaron felnevetett.
- Mindig is szerettem a humorod Sammy. – szinte láttam magam előtt a mosolyát.
- Neked csak Sam. – mondtam szem forgatva, amit ugyan ő nem láthatott, így próbáltam olyan hangot megütni, amivel világossá válik neki, hogy fölösleges elkezdeni ezt a beszélgetést.
- Most miért kell ezt csinálni Sam? Sajnálok mindent. Részeg voltam, hidd el józanon sose tettem volna ilyet. – mondta.
- Másnak részegen se fordul meg ilyen a fejében. Egyébként is, mondtam már, hogy lezártam. A hülye „sajnálom” dumádat meg mondjad a következő lánynak, aki még hisz neked. Engem nem érdekelsz.
- Ugyan, úgy se bírod ki nélkülem sokáig. Ha nem lenne ott Brad már rég együtt lehetnénk újra. – mondta elégedetten.
- A baj itt csak az, hogy nem Brad miatt nem vagyunk együtt, hanem Te miattad. – mondtam dühösebben. – Úgy gondolom, hogy ha az állítólagos barátom lefekszik az állítólagos barátnőmmel, valami elég gáz van a háttérben. – közöltem vele.
- Lia sose volt a barátnőd. – válaszolta.
- Ennyit tudsz mondani, hogy Lia sose volt a barátnőm? Ebből is látszik, hogy mennyire figyeltél rám. Mindig is el voltál foglalva a saját dolgaiddal. – mondtam kissé felemelve a hangom ezzel teljesen elfelejtve, hogy hol is vagyok éppen.
- Szerintem mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – válaszolta nyugodtan. – Nem tudok többet mondani, sajnálom az egészet, hogy megbántottalak, mindent.
- Engem viszont ez egyáltalán nem érdekel. Ha ennyiszer átvertél mi a garancia, hogy többször nem fogsz? – kérdeztem, bár nem érdekelt a válasza.
- Tanultam belőle, és rájöttem, hogy fontos vagy nekem. – válaszolta.
- Most jöttél rá? Miközben Lia-val lefeküdtél, is így gondoltad? – tettem fel kérdéseim, és megpróbáltam nyugodt maradni, mint akit ez egyáltalán nem érdekel.
- Úgy látom elemedben vagy, úgyhogy hagylak lenyugodni. – felelte kedvesebben.
- Én nyugodt vagyok, mindössze tudni szeretnék néhány dolgot. - mondtam a hangomat lejjebb emelve. – Mióta kavartatok Lia-val a hátam mögött? – tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat.
- Nem kavartunk sose, csak akkor, és nem is fogunk soha többet. Hiba volt.
- Nagyszerű, most, hogy mindent tudok, akár véget is vethetnénk ennek az egésznek. – mondtam, ugyanis tudtam, hogy hazudik, és kár lett volna tovább rágni ezt a témát.
- Nem hiszed el, igaz? – kérdezte. Hogyan is hihetnék neki?
- Ne haragudj, de most le kell tennem. Mennem kell. Szia. – válaszoltam és csak reménykedni tudtam, hogy nem csuklik el a hangom.
- Rendben, Sam. Vigyázz magadra. Szia. – majd kinyomtam a telefont.
Legszívesebben a földhöz vágtam volna, nem mintha ő tehetne a dolgokról. Úgy látszik Brad-nak igaza volt, hogy nem léptem még túl Aaron-ön teljesen. Könnyeimet letöröltem arcomról, ugyanis pár kikívánkozott a szememből.
A bárba visszafelé menet, ugyanis egy kicsit arrébb mentem, majdnem beleütköztem Zack-be.
- Minden rendben? – kérdezte arcomat fürkészve.
- Persze, csak hívott az egyik barátnőm. – válaszoltam tekintetét kerülve.
- Értem. – mondta, de láttam rajta, hogy ennyivel nem elégszik meg, viszont azt is belátta, hogy nem fogok neki semmit se mondani.
A bárba visszaérve Brad-ék kérdőn néztek ránk. Én pedig rájuk.
- Ki volt az? – kérdezte Brad tárgya térően.
- Heather. – mondtam remélve, hogy nem fog gyanút.
- Heather, mi? – kérdezte szemöldökét felhúzva.
- Igen, ő volt az. Egyéb kérdés? – húztam fel én is a szemöldököm, majd leültem vissza Todd mellé.
- Nincs, viszont ne felejtsd el, hogy Aaron bátyjával jóban vagyok. – mondta majd folytatta a beszélgetést Todd-dal. Zack ekkor kérdőn rám nézett, majd megrázta a fejét.
- Remek. –túrtam bele a hajamba. – Viszont én most megyek, mert elfáradtam, úgyhogy sziasztok. –mondtam majd felálltam.
- Elfáradtál? – mosolygott furán Brad, kicsit sokat ihattak Todd-dal. – Nem találsz haza, és nem szeretnélek keresgélni ilyenkor tekintve, hogy még térerő sincs.
- Szerintem ne igyál annyit, mert ilyenkor kifejezetten bunkó tudsz lenni. – mondtam, majd otthagytam őket.

Igazán örülnék pár visszajelzésnek a blogommal kapcsolatban (ha olvassa valaki), szóval, ha tetszik nyugodtan írj kommentet vagy pipálj:)! xx

Hetedik fejezet.

Visszaérve átmeneti házunkba, a szobám felé tartottam, amikor Brad utánam szólt.
- Sam, akkor ma este, megyünk és felfedezzük a helyet? – kacsintott, én pedig furcsán néztem rá.
- Mert annyi felfedezni való hely lehet itt. – húztam össze a szemöldököm. – Most nem azért, Brad, de ne mond már, hogy te elhiszed a „sok hely van itt” dumájukat. Még térerő sincs.
- Lehet, hogy csak kívül esünk belőle, ne legyél már ilyen Sammy. Eljössz, megnézed, véleményezed, de kizárólag csak magadban, majd hazajössz velünk. – mosolygott kedvesen.
- Ez egy falu, itt nincs semmi olyan hely, ahova ti akartok menni. – vitatkoztam tovább.
- Ez nem falu, hanem egy kisebb város. – mondta mindentudóan Brad.
- Ezeket a kisebb városokat hívják falunak, ugyan már, szerintem még fiatalok sem laknak itt, akkor meg minek ide szórakozóhely? – kérdeztem.
- Nem mondták, hogy szórakozóhely lesz. – jó, ezt valóban nem mondták; - és azt sem, hogy fiatalok járnak oda, úgyhogy nem tudom mi a bajod tulajdonképpen. – mondta.
- Tulajdonképpen én sem. – mosolyogtam Brad-re, aki felnevetett – Mindössze nem akarok sem Todd-dal lógni, sem Zack-kel.
- Vagy csak Aaron-nel szeretnél beszélgetni nyugodtan. – mondta, és egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról.
- Ne beszéljünk már megint róla, kérlek. – néztem rá.
- Egyébként nem értem mi bajod van Todd-ékkal. Szerintem rendesek az otthoni társaságodat tekintve, akik köztudottan nem a szívem csücskei.– mondta.
- Tárgynál vagyunk. – ráztam meg a fejem. – Tekintsük meg sem történtnek ezt a beszélgetést.
- Akkor eljössz? – mosolygott rám. – Az én kedvemért?
- Hogyne. – sóhajtottam fel.
- Jó lesz, hidd el. – ölelt magához, majd elment.
Szerintem is fantasztikus lesz, bár annak jobban örültem volna, ha nélkülem mennek.
A telefonomat a zsebemből kivéve elmentem letusolni. Nem azért mintha telefon-függő lennék, de igazán jól jönne egy beszélgetés Heather-rel.

*

Egy virágos szoknyát, fehér ujjatlant magamra kapva léptem ki a fürdőből. Hajamat egyszerű kontyba fogtam, majd terveztem felvenni még egy farmerdzsekit és lábbeliként egy bakancsot. Hiszen az idő így estefelé lehűlt, és ki tudja, miken kell átkelni, hogy oda jussunk ahová akarunk. Vagy akarnak.
- Kész vagy? – jött be Brad a szobámba.
- Igen. – mutattam magamra, majd őt követve indultam a nappaliba. – Apáék? – kérdeztem bátyámhoz fordulva, amikor senkit nem láttam a házba.
- Kint vannak. – mondta, miközben felvette a cipőjét. – Kártyáznak, azt hiszem.
A házból kilépve, Brad-et követve odamentünk a többiekhez, akik valóban kártyáztak. George nevetését hallva jól szórakoztak. Mikor a kerthelyiséghez értünk láttam, hogy Zack-ék már ott ülnek a többiekkel.
- Nem tán készen lett a Barnes család? – kérdezte vigyorogva Todd.
- De tán. – lökte meg játékosan a vállát Brad, amikor mellénk értek.
- Elmentünk, majd jövünk. – szólt hátra Zack a többieknek, majd egyedül maradtunk, mert Brad és Todd előrébb mentek.
- Még tartozol nekem egy válasszal, Sam. – mondta Zack.
- Így van, amint értelmeset kérdezel, megkapod a válaszod. – feleltem.
- Játszhatjuk, így is ezt a játékot. – mosolyodott el, majd a többieket utolérve indultunk el a „nagyvilágba”. 

Tudom, hogy rövid lett (a következő hosszabb lesz), de igazán örülnék pár kommentnek.:) 

Hatodik fejezet.

A lelátóra felérve (azt hittem sosem mászom meg) valóban visszajött a térerő, ezt a telefon rezgéséből vettem észre, ami jelezte, hogy üzenetem érkezett. A zsebemből kivéve láttam meg, hogy Aaron üzeneteit és elmulasztott hívásait. Nem gondoltam volna, hogy azok után, amit tett, még van képe üzeneteket írni, tele „szeretlek”-ekkeel, „hiányzol”-okkal, „miért nem hívtál?”, „hol vagy?” kérdésekkel.
- Valami baj van, Sam? – állt meg előttem Zack aggódó tekintettel.
- Semmi, mindössze visszajött a térerő. – lobogtattam meg előtte a telefonomat.
Brad meghallva a beszélgetésünket, odajött hozzám majd megfogva a telefonomat maga felé fordította és elkezdte olvasni az üzeneteimet.
- Hányszor hívott? – kérdezte miután gondolom végzett.
- Nem tudom, párszor. – mondtam és a válaszra kattintva kezdtem el Aaron-nak visszaírni. Volna, ha Brad nem kapja ki a telefont a kezemből.
- Add vissza! – szóltam rá.
- Nem! Ne írj neki vissza, mert az csak egy jel lesz, hogy még érdekel téged. Ne foglalkozz vele, majd én válaszolok neki. – azzal elővette a sajátját, hogy Aaron-nek írhasson.
- Brad, majd én eldöntöm, hogy akarok-e neki válaszolni, vagy sem. Szerintem már elég nagy vagyok ahhoz, hogy visszabírjak neki írni. Egyedül. – mondtam majd rájöttem, hogy nem kis társaság volt a szemtanúja ennek az eszmecserének. Anya nem szólt semmit, csak egy gyilkos pillantást küldött felénk, majd Elizabeth felé fordulva beszélgetést indított.
- Miről van szó? – kérdezte kíváncsian Todd. Eddig észre se vettem igazán, de most jobban megnézve ő se egy csúnya gyerek. Sőt kifejezetten helyes a kék szemeivel.
- Sam volt pasijáról, aki jól átbaszta többször és ezután Sam mindig dalolva sétált vissza hozzá. – vázolta fel Brad tömören, röviden a helyzetet.
- Ezt jól összefoglaltad Brad, gratulálok. – néztem a bátyámra lenézően, majd lefelé indulva megállapodott a szemem Zack-en, aki eddig egy szót sem szólva hallgatott. Szemei szikrát szórtak, karján az inak kidagadtak az ökölbeszorított keze miatt. Fejemet megrázva végül gyorsabban lemenve a lépcsőn vágtam át a kocsihoz vezető úton, ahol ott egy padot találva leültem.
Nem hiszem el, hogy Brad állandóan ezt csinálja. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért nem tud békén hagyni. Tény, hogy Aaron megcsalt és nem a családom szíve csücske, de megváltozott, vagyis azt hittem, hogy megváltozott egészen addig, amíg ki nem derült, hogy lefeküdt újra valami ribanccal. Amihez most már csak gratulálni tudok neki. Már jó ideje nem beszéltem vele, viszont amikor megtudta, hogy elmegyünk „nyaralni” akkor elkezdett üzenetekkel bombázni, hogy beszéljük meg a dolgokat. Miután Brad ezt megtudta, hogy Aaron többszöri figyelmeztetése után sem hagy békén fejébe vette, hogy megvéd engem tőle. Ez persze egy kedves gesztus volt…az elején, de most már állandóan beleavatkozik a dolgaimba, miközben én is el tudom intézni, és szerintem ő is tudja, hogyha bármi bajom lenne, ő lenne az első, akinek elmondanám.
- Igazat mondott az előbb Brad? – kérdezte a hátam mögül Zack.
- Ezzel neked nem kell foglalkoznod. – mondtam felé fordulva.
- Igaza volt, Sam? – kérdezte újra meg sem hallva, amit mondtam neki.
- És ha igen akkor mi van? Nem mindegy neked? – álltam fel, hogy körülbelül egy szinten legyünk, bár a magasság különbség így is látható volt. – Foglalkozz a magad dolgával! Egyébként is, ki is vagy te valójában? Jössz nekem ezzel, hogy mi igaz, mi nem, közben én rólad csak annyit tudom, hogy Zack vagy Londonból.
- Nem gondoltam volna, hogy többet akarsz tudni rólam. – felelte már kevésbé idegesen. – De ha szeretnél, kérdezz nyugodtan, én válaszolok. – mosolygott, majd közelebb lépett.
- Miért vagytok itt, a semmi közepén? – kérdeztem meg sem gondolva, hogy most azt fogja hinni, hogy érdekel. Pedig nem…vagyis neki nem fogom bevallani.
- Szóval információéhes vagy? Ki gondolta volna. – nevetett fel. – Ha válaszolok neked is válaszolnod kell egy kérdésemre. – mondta majd a kezét nyújtotta.
- Mit csináljak vele? – mutattam a kezére.
- Kössünk egyességet. – mondta szórakozottan, örülök, hogy ilyen jól érzi magát. Unottan nyújtottam felé a kezem, amit kicsit tovább fogott a kelleténél, és én akarva-akaratlanul is elpirultam. Amit ő is észrevehetett, mert kedvesen rám mosolyogott. A végén még elbízza magát.
- Kérdésedre a válaszom, a családom szeret utazni és ezt a helyet kifejezetten szeretik, ugyanis anyu itt nőtt fel. – mosolygott aranyosan, majd várakozó arccal nézett rám, gondolom, hogy most én jövök.
- Halljátok; - lépett mellénk Todd és Brad – nem csinálunk valamit este? – kérdezte Todd.
- Csapjunk egy fergeteges bulit! – adott pacsit Brad Toddnak.
- És mégis hol? A semmi közepén? – kérdeztem hitetlenül Brad-et.
- Hidd el, sok hely van itt, amit még nem láttál. – kacsintott rám Todd. Furcsán nézhettem rá ugyanis felröhögött. Ezután mindenki megérkezett, és mehettünk haza, vagy ahova akarunk. Legalábbis nagyon remélem.
Zack közel hajolt hozzám, és a fülembe súgta;
- Még nem végeztünk, Sam. – majd összeröhögött Brad-ékkel. Talán még annál is jobban zavarba jöttem, mint az előbb, pedig nem vagyok egy elpirulós lány.


Köszönöm a blog második díját bijjus *_* - nak:) Ha tetszett pipálj, komizz vagy iratkozz fel:)!

Ötödik fejezet.

Másnap reggel a perzselő nap tökéletesen besütött a szobámba, mivel tegnap elfelejtettem elhúzni a függönyt. A konyhából zajokat hallottam, amit arra következtethettem, hogy felébredtek a többiek, és nagyon remélem, hogy a „szomszédokat” nem sikerült egy kis baráti reggelire meghívni, ugyanis a szüleimnek szokása, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokat műveljenek.
- Jó reggelt, Sam. – köszönt anya mosolyogva, mikor beértem a konyhába.
- ’Reggelt! – üdvözöltem az ott lévőket.
- Mindjárt kész a reggeli. – mondta apa serpenyővel a kezében. Ilyenkor apa szokott főzni inkább, ugyanis otthon nem igazán tud ennek a szenvedélyének hódolni időhiánya miatt.
- Remek. – válaszoltam.
- Sam? – nézett felém a bátyám.
- Hmm? – néztem vissza rá kérdően.
- Mesélj mi volt tegnap Zack-kel? – vigyorgott rám ördögien. – Sokáig volt bent, pedig azt hittem, hogy amint meglátod, kihajítod innen, de a vigyort a képéről alig lehetett lemosni. – hitetlenkedve néztem rá.
- Brad! – szólt rá apa.
- Mi az? Csak kíváncsi vagyok. – mondta védekezően.
- Tudod mi történik a kíváncsi emberekkel. – mondtam neki.
- Na de mesélj már valamit! – ült mellém a bátyám. Ez sose hagyja abba?!
- Sajnos a semmit nehéz elmesélni. – kaptam be egy falatot a rántottából, amit az előbb apa elém tett.
- Zack biztos nem titkolózik ennyire. – mondta fenyegetően.
- Jó neki. – forgattam meg a szemem ezzel jelezve, hogy befejeztem a beszélgetést.

*

1 óra múlva mindenki harci felszerelésben állt az ajtóban, indulásra készen. Mindenki rajtam kívül.
- Sam, kicsit sietősebbre vennéd a tempódat? – kérdezte anya az ajtómon kopogtatva.
- Mondtam már, nincs kedvem menni. – ezzel benyitott a szobámba. Mikor meglátta, hogy még nem kezdtem el öltözni felháborodottan tette hozzá;
- Mivel eljöttél velünk, azt fogod csinálni, amit mi. Törődj bele kisasszony. – ment oda a bőröndömhöz ruha után kutatva.
- Ja, hogy volt választásom? – ezt miért nem tudtam eddig?
- Ne feleselj, inkább öltözz. – dobott oda egy pólót és egy rövidnadrágot az ágyamra.
- Kizárt. – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Eddig minden olyan könnyű volt veled, miért éppen most kezdtél el lázadni? – tette fel a költői kérdést anya, inkább csak magának, majd kiviharzott a szobámból. Ilyen könnyen feladta volna?
- Sam. – nem, persze, hogy nem. – Jó lesz. Hidd el. Jól fogod érezni magad, és később meg fogod bánni, hogy kimaradtál ebből. – mondta anya higgadtan, mondom én, hogy teljesen átvette a pszichológusa szokásait.
- Na, mi lesz már? – kérdezte apa a szobámba lépve.
- Hagyjatok békén! Nem megyek. – jelentettem ki, majd egy rántással a fejemre húztam a takarót.
- Márpedig jössz. Készülődj! – húzta le anya rólam a takarót. – Kint várunk! – mondta azzal kiviharzottak a szobából.
Nem hiszem el. Miért nem csinálhatok egyszerűen azt, amit akarok?

*

20 perc múlva, egy sortban, egy fehér sima pólóban és egy barna kardigánban mentem ki a nappaliba, ugyanis a perzselő naptól eltekintve az idő hidegebb volt. A telefonomat, egy kisebb táskába dobtam bele. Mivel már mindenki kész volt és rám várt, léphettünk is ki az ajtón, hogy kezdetét vegye a fantasztikus „felfedezőtúra”. Egyszer legyen vége a napnak.
- Jó reggelt! – üdvözölte anya a szomszédjainkat. Zack mosolyogva közeledett felém (?), miközben az ő szülei és Todd is köszöntek.
- Jól aludtál? – kérdezte idétlen vigyorral az arcán, amikor odaért.
- Nagyszerűen, de örültem volna, hogyha pár perccel még meghosszabbíthatom. – vetettem oda neki.
- Indulunk! – szólt apa a kocsihoz igyekezve.
- Megadjam a telefonszámom, hogyha unatkozol a kocsiban legyen kivel beszélgetned? – kérdezte Zack.
Ezen muszáj volt felnevetnem, amit ő is megvigyorgott.
- Nem kell, kösz. Annyira azért nem tudok unatkozni, és térerő sincs, szóval… - válaszoltam.
- Mikor kiérünk innen már lesz. – kacsintott egyet majd otthagyott.
A kocsiba beülve a szüleim kérdőn néztek felém.
- Igen? – kérdeztem tőlük.
- Kedves srác ez a Zack, nem igaz? – mosolygott anya.
- De, nagyon. – feleltem szarkazmussal a hangomban. – Egyébként most hova is megyünk?
- Zack szülei tudnak itt egy remek helyet. – képzelem milyen „remek” lehet. – Csak a falut el kell hagynunk, olyan fél óra, húsz perc az út odáig. Egyébként egy kilátóról van szó, ahonnan belátni az egész térséget.
Nem semmi, egy kilátóért rángattak el idáig. A másik oldalamra nézve Brad-et fedeztem fel, aki sokat sejtetően nézett rám.
- Még most állítsd le a fantáziádat, Brad, míg nincs késő. – mondtam neki, amikor láttam, hogy kérdésekkel szeretne elhalmozni.
- Sam, nézd! – fordultam hátra az öcsémhez, aki feltehetőleg mutatni szeretne valamit.

*

Szóval ez lenne a kilátó… Szerintem el se bír minket, elég rozogának néz ki. De nem baj, én feláldozom magam, és itt maradok lent.
- Gyerünk gyerekek, 1,2,3,4! – kiabálta(?) anya, már csak egy cserkészsapka kellene a fejünkre és indulhatnánk jelvénygyűjtésre. – Bemutatom a lányunkat Samantha-t. – húzott oda Zack szüleihez, vagyis gondolom, hogy övé és nem Todd-é.
- Csak Sam. – mondtam halkabban, de remélem azért meghallották.
- Szia Sam, én Zack apukája vagyok, Rob Cope. –nyújtotta felém a kezét. De hivatalosak.
- Üdvözlöm Mr. Cope – mondtam.
- Hívj csak Rob-nak. – mosolygott. Kedvesnek tűnik.
- Rendben. – mosolyogtam vissza rá.
- Ő pedig a feleségem Elizabeth. – mutatott a mellette álló nőre. – Őt pedig a fiam, Zack, de szerintem már ismered,– mutatott rá, egy bólintással jeleztem, hogy igaza van. – Ő pedig Zack barátja, Todd. – mutatott a szöszire.
Ez is meg volt. Egy újabb bólintással jeleztem, hogy minden tiszta, most már ismerek mindenkit, úgyhogy akár túl is eshetnénk ezen az egész túra dolgon.
- Akkor induljunk. – mondta anya. – Sam ugye nem kezdesz el cirkuszolni? – mondta nekem halkan, mikor mellém ért.
- Most, hogy így említed. – néztem rá. – Nem maradhatnék inkább lent? – kérdeztem ártatlan arccal.
- Ne is kezdjünk bele, feljössz és kész. Meglátod milyen szép lesz. – majd otthagyva engem George mellé ment. Habár én még ne fejeztem be a beszélgetést, így „magamba fordulva” sétáltam a faépítmény felé, amikor társaságom akadt.
- Ennyire nem unhatod. – vette fel az én tempóm Zack, amikor mellém ért.
- Pedig de. – grimaszoltam.
- Nem vagy egy bőbeszédű lány. – mondta felém fordulva.
- Vagy csak még nem ismersz eléggé, nem gondolod? – néztem a szemébe.
- Akkor engedd, hogy megismerjelek. – mosolygott zavartan. – Mesélj magadról.
- Mit szeretnél tudni? – lehet, hogy végső elkeseredésembe még neki fogom kiönteni a szívem? Nem, csak vicceltem.
- Őszintén? – kérdezte a szemembe nézve.
- Lehet, nem akarom tudni az őszinte választ, mert gondolom, az szörnyen romantikus lenne. – feleltem végül.
- Akkor te egy antiromantikus lány lennél? – kérdezte apró mosollyal az arcán.
- Nem, szeretem a romantikát, sőt a romantikus könyveket, filmeket. – gesztikuláltam a kezemmel. – De a valóságban számomra az csak két emberre tartozik, azokra, akik együtt élik meg.
Mondandómat megmosolyogta, és ezt látva nekem is mosolyognom kellett, pedig nem szeretnék vele közelebbi kapcsolatba kerülni, hisz ő is olyan, mint a többi. Minden pasi olyan, mindegyik átver.
- Akarod tudni, hogy én mit gondolok a romantikáról? – kérdezte megállítva engem, mikor odaértünk a kilátóhoz.
- Mesélj! – mondtam izgatottságot színlelve.
- Ha az a két ember igazán szereti egymást, nem foglalkozik azzal, hogy a többiek mit gondolnak róluk és a köztük lévő kapcsolatról. – nézett mélyen a szemembe.
Úgy gondolja, hogy ezekkel a szörnyen érzelgős szövegekkel sírva vetődök kezei közé? Remélem nem.
- Miután ezt is megbeszéltük, - fordultam felé; - menjünk fel, nézzünk le érdeklődő tekintettel, aztán jöjjünk le és menjünk haza. – fejeztem be végül.
- Sam, te valóban romantikus alkat vagy. – nevetett fel, amin nekem is nevetnem kellet, majd elindultunk fel. Be kell, hogy valljam, szeretem a nevetését és a mosolyát, olyan könnyed és teljesen más, mint Aaron-é.

Ha tetszett pipálj, kommentelj, és ha érdekel, hogy mi lesz ezután iratkozz fel!:)

Negyedik fejezet.

"- Zack? – mondtam kisegítve, és nagyon reméltem, hogy a válasza az lesz, hogy nem, nem az, hanem valami xy nevű.
- Igen ő az. – felelte mosolyogva.
Majd szememet lehunyva reméltem, hogy ez csak egy vicc, amit a Brad és George tervelt ki ellenem."

- Na Sam, nem jössz? – kérdezte sürgetően George.
- Nem köszi, én ezt most kihagyom, ahogy mondtam eléggé lefárasztott az út. – és ásítottam egyet, csakhogy nyomatékosítsam a mondanivalómat.
- Oké. Álmodj szépeket. – mosolygott rám, majd puszit küldve kiment a szobámból és feltehetőleg a házból is.
Miután megbizonyosodtam róla, hogy kiment és vártam pár percet, nehogy valamiért visszaszaladjon, felkeltem és az előszobában lévő ablakokhoz mentem, hátha valamit vagy valakit meglátok, mert nem akarom elhinni, hogy Zack és a hülye haverja itt vannak. Sajnos nem ezen ablakok előtt ültek, és a házat körüljárva sem találtam meg a megfelelőt, ami pont megmutatja nekem az ismeretlen személyek kilétét. Viszont nevetéseket hallottam, szóval biztos jól szórakoznak. Remek, más se hiányzott.
A szobámba visszaérve rájöttem, hogy nem ártana lefürödnöm, így hát a fürdőszobát felavatva tettem meg ezen cselekedetem. Meg kell hagyni nem olyan lepukkant hely ez, sőt igazán otthonos kis apartmant kaptunk. És bónuszajándékként még meleg víz is volt, bár lehet, hogy ez csak a kiváltságosoknak jár, akik először fürödnek.
A tusolóból kilépve valamiért elfogott egy rossz érzés, olyan nem is tudom milyen. Mintha lenne itt valaki, de nyílván megőrültem és a fáradtság már ilyen paranormális gondolatokat hoz ki belőlem.
A pizsamámat magamra véve, ami egy bő, feliratos pólóból és egy rövidnadrágból állt, kiléptem a fürdőből. A nappaliban égve találtam a lámpát. Gondolom hazajöttek a többiek. Bár elég nagy csend van, de az is lehet, hogy csak bejöttek miközben fürödtem és égve hagyták. Mindegy. A szobámba visszaérve éppen az ágyamat csináltam meg, amikor valaki a hátam mögül megköszörülte a torkát.
- Jézusom. – kiáltottam fel kapva egy kisebb szívrohamot. – Te meg mit keresel itt? – néztem rá Zack-re.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. –nézett rém bocsánatkérően. – Anyukádék mondták, hogy nézzelek meg még élsz-e.
- Amint látod. – mutattam magamra. – Bár ha nem jössz megelőzhettük volna, hogy szívbillentyű zavarban kezeljenek idős koromba. – fordultam vissza az ágyneműhúzáshoz.
- Ne haragudj, tényleg. Helyrehozhatnám valahogy? Segítsek? – kérdezte vigyorogva.
- Azzal segítenél, ha kimennél, és hagynád, hogy nyugodtan aludhassak. – néztem rá, majd a paplanhuzattal kezdtem el bajlódni.
- Ugyan már Sam. Ne legyél ilyen elutasító. – mosolygott rám, majd odalépve mellém kivette a kezemből a huzatot és segített.
- Ki árulta el a nevem? – kérdeztem. – És mint mondtam nem kell a segítséged, köszi. – ezzel kivéve a kezéből a már felhúzott takarót. Elég gyors volt, meg kell hagyni.
- A bátyád mondta el, remélem nem gond. – kacsintott rám.
- Most már tök mindegy. – válaszoltam.
- Nem jössz ki beszélgetni? – mutatott az ajtó felé.
- Sajnos, mint mondtam elfáradtam, szóval pihenni szeretnék, nélküled. – hangsúlyoztam az utolsó szót.
- Rendben. – emelte fel a kezét megadóan. – Úgy látom, egy makacs nőszeméllyel van dolgom. – ezzel felnevetett.
- Zack, te rettentő humoros vagy, viszont ha megbocsájtasz. – kerültem ki, ugyanis a konyhába tartottam egy kis vízért. A lépteket halottam, Zack nyilvánvalóan követett.
- Anyukád szerint, nem szereted az ilyen helyeket. – mondta egy székre leülve.
- Valóban, viszont azt elfelejthette említeni, hogy azt sem szerettem, ha ilyen időben ismeretlenek törnek rám megzavarva az esti nyugalmamat. – néztem rá miközben a hűtőből kivettem a vizet.
- Remélem, holnap a kis túrán lesz időnk megismerni egymást. – mosolygott rám.
- Kérsz? – mutattam a vizes palackra. A jólneveltség győzött makacsságom ellen.
- Nem, köszi. – felelte mosolyogva, vajon ez az idióta mosoly mindig az arcán van.
- Milyen túráról van szó? Ugye holnap nem kell élveznem a társaságodat? – kérdeztem leülve szembe vele.
- A szüleim és a te szüleid éppen most beszélik meg a részleteket, de mivel én itt vagyok, így nem tudok neked pontos információkkal szolgálni. – nézett a szemembe.
- Nagyon jó. – ittam bele a vizembe.
Miután megittam, a poharat a mosogatóba téve indultam volna vissza a szobámba, de előbb ránéztem Zack-re;
- Mondjad. – mondta Zack felállva a székről.
- Kikísérjelek, vagy egyedül is kitalálsz? – kérdeztem tőle.
- Kitalálok, hacsaknem az ajtóhoz kísérve egy esti búcsúcsókot nem kapok. – nézett bele a szemembe vigyorogva.
- Sajnos erre nem a legmegfelelőbb személyt találtad meg. – mondtam neki grimaszolva.
- Kérni fogod azt még, hidd el. – mondta. – Addig is jó éjt! Aludj jól. – mosolygott majd becsukta az ajtót maga után.
Na, remek. Egy újabb beképzelt srác. Az ágyamba lefeküdve, egy darabig még vártam a családom, akik nem igyekeztek, majd elaludtam. Gondolataim viszont önkénytelenül is Zack felé kalandoztak.



Köszönöm szépen a díjat itt is ~petra* -nak.
Rettentően örülnék egy-két kommentnek, ha tetszett a rész, vagy a blog:) Pipálni és feliratkozni is ér ;)